Orbán 13. havi fizetését is elvenné Lázár János

Vágólapra másolva!
Eltörölné a miniszterelnök, az államfő és más mközjogi méltóságok 13. havi illetményét Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője a szolidaritásra hivatkozik, hiszen a közszférában már nincs 13. havi fizetés.
Vágólapra másolva!

A közjogi méltóságok 13. havi juttatásának eltörlését kezdeményezi a parlamentnek pénteken beterjesztett törvényjavaslatában Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A jelenleg hatályos törvény szerint a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke minden naptári évben külön juttatásként egyhavi tiszteletdíjra jogosultak.

Lázár a javaslat indoklásában azt írja: a közszférában foglalkoztatott polgárokat a jelenleg hatályos szabályozás alapján 13. havi illetmény nem illeti meg. Szerinte ezért, a szolidaritás elv alapján a közjogi méltóságoknak sem kellene ilyen juttatást adni. Lázár azt írja: "a Nemzeti Együttműködés Programjában szereplő hiteles, a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének célja indokolttá teszi" a juttatás megvonását.