Két Tarlós egy könyvben

2010.12.06. 10:03

A főpolgármester világa két részben: Tarlós István, Budapest vezetője Otthonom - Budapest címmel adta ki második önéletírását, amelynek első felében szórakoztató, olvasmányos stílusban beszél életéről, a második részben viszont jön a politikus, aki jóval keményebb és szárazabb. Nem tipikus magyar politikus-memoár Tarlósé, sokkal személyesebb: kiderül például, hogy mennyire volt verekedős gyerekkorában, ki a kedvenc színésznője, és mi az, ami lehangolja.

"A megkomolyodásom első időszaka is a '70-es évek elejére tehető. Mondhatnám, hogy egyre 'komolyabb' lettem, de hozzáteszem: a humor iránti vonzalmamat soha nem fogom levetkőzni. A balliberális sajtó általában merev, konzervatív személyiségnek állít be, amiben lehet némi igazság, de alapjában hülyeség. Most is szeretem a hatvanas évek zenéjét hallgatni, szeretem az összes Rejtő-könyvet, szeretek bolondozni" - írja önéletírásában Tarlós István.

"Fokozza a liberálisok Orbánnal szembeni gyűlöletét az is, hogy ő legalább mérsékelni próbálja a liberálisok legfőbb pártfogóinak, a kozmopolita, világpolgár pénzarisztokráciának hihetetlen dominanciáját az ország határain belül" - írja ugyanaz a Tarlós István pár oldallal később.

Tarlós István: Otthonom - Budapest, Éghajlat Kiadó, 2010, 256 oldal, 3500 Ft

Ez kettősség, azaz a joviális életszemlélet és a politikai keménység egyszerre jellemzi Tarlós István Otthonom - Budapest című önéletírását. A könyv első felében életéről és családjáról ír a főváros első embere, a másik rész politikai gondolatait tartalmazza.

Tarlós közelében

A 245 oldalon személyes és politikai kulisszatitkokra is fény derül. Például, hogy a 2006-os fővárosi kampány alatt főpolgármester-jelöltként a 23 kerületben összesen legalább 80 kilométert gyalogolt, amelynek során csak kétszer küldték el melegebb éghajlatra, egyszer Orbán Viktorral együtt. Ír arról is, hogy ugyanekkor nehezen dolgozta fel a Demszky Gábortól elszenvedett egy százalékos vereséget. Az okokat latolgatva egyebek mellett a túlretusált plakátot is említi, amelyre anyja így reagált: "Fiam, ezeken csak én ismerlek meg, tizenhat éves korodban néztél ki így". Tarlós eltöpreng: "Nem tudom másképpen megfogalmazni: egyfajta 'pubis' képet varázsoltak rám, elvették a ráncaimat, amikhez nagyon is ragaszkodom. Tényleg, azokon a képeken nem én voltam, hanem valami tejfölös képű jampi." Megjelenik sok személyes történet, például, hogy verekedős, balhés gyerek volt, illetve hogy felesége - aki egyébként azt gondolja a könyvről, hogy túlságosan kitárulkozó - eleinte léha fickónak tartotta és nem tetszett neki a leendő főpolgármester hosszú haja.

A könyv időzítése mindenképpen egyedi - ahogy maga Tarlós is hangsúlyozta a könyvbemutatón -, hiszen most lépett élete legmagasabb pozíciójába, így szükségszerűen megvillan politikai programja is. Ez különféle fogalmakról alkotott eszmefuttatásaiban ölt testet, amolyan "Tarlós világa" hangulatban. Ebbe sok téma belefér a globalizmustól a fejlődésen át az anonim internetes médiáig. A könyvet a családi albumból és különféle archívumokból származó fotók illusztrálják. Meg lehet tekinteni a pólyás Tarlóst, a feleségének Balatonszabadiban udvarló Tarlóst, illetve az Orbán Viktorral beszélgető Tarlóst. A könyv végén szerepel a Tarlós kedvenceiről szóló rész, amiből sok más mellett kiderül, hogy kedvenc zenekara a Rolling Stones, napja a szerda, színésznője Demi Moore, nem szíveli az esőt és a nagyképű embereket.

Tarlós, az ember

Az esetenként előforduló szerkesztetlenségek és sutaságok üdítően hatnak a steril politikai memoárok mellett. Jellemző például, ahogy a házasságáról ír: "Szerencsésnek mondhatom magam abban a tekintetben, hogy azt vehettem feleségül, akit erősen kinéztem magamnak" - ilyen mondatok biztos, hogy nem hagynák el egyetlen politikai tanácsadó irodáját sem. Ami nem baj, mert így hiteles.

Tarlós itt nem használja a megszokott politikus nyelvezetet, helyette hétköznapi - olykor a múlt századot vagy éppen Rejtőt idéző - beszédmód jellemzi: "Tartom vele a nexust" vagy: "Állandó restanciában voltam a laktanyafogsággal, melyekkel sorozatosan sújtottak engem." A sorokból sugárzó őszinteségnek köszönhetően a könyv első részéből öniróniára képes, szimpatikus ember képe rajzolódik ki.

A politikus Tarlós

A könyv másik feléről ugyanakkor olyan érzése van az embernek, hogy kicsit egymásra hajigálták a fejezeteket. Egymás után következik például az elmúlt négy év fővárosi kronológiája, Tarlós kitüntetéseinek leltára és politikai eszmefuttatásainak gyűjteménye.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A politikai eszmefuttatásokban Tarlós szakít a bájos, visszafogott-joviális hangvétellel és jön a keménység. A szöveg ritmikája és stílusa is megváltozik: folyékonyabb és odamondogatóbb lesz. Dávid Ibolyáról például így ír: "Dávid Ibolya politikai mozgása és teljesítménye egyszerűen értékelhetetlen. Úgy vélem, a hölgy pályafutása borítékolhatóan a legközönségesebb emberi és politikai kudarc." Itt már egyértelműen a politikus szól a sorok közül, a szöveg a személyes memoárhoz képest sokkal profibb, ami olvasói szempontból nem feltétlenül válik előnyére.

Gyakran említi Demszky Gábort, főpolgármester-elődjét. Ahogy a kampányban sem volt hangos demszkyzés, itt sem hajigál köveket korábbi riválisára, de előfordulnak keményebb odamondogatások. Nem rejti véka alá azt a véleményét, hogy Demszky nagyon rosszul járt 2006-os győzelmével, mert így most bukott politikusként kell visszavonulnia. "Az utóbbi négy évben valójában lebontotta a saját szobrát" - írja róla. A Demszky és közte lévő különbségről is szól: "[...] az a helyzet, hogy Demszky egy esszenciális ultraliberális értelmiségi, én pedig egy úgynevezett 'szekunder műszaki értelmiségi' vagyok, akitől semmi sem áll távolabb, mint az anarchia és a káosz."

Ennek ugyan némiképp ellentmond a kötet nehézkes logikájú szerkesztése, de a könyv személyes része a hibákkal, meglepő fordulatokkal, ismétlésekkel tarkítva is érdekes és szórakoztató. A második rész publicisztika-ízű, hangvétele nem különösebben egyéni, visszaköszönnek benne az akkor és most aktuális, kampányokra optimalizált szófordulatok - éppen ezért sokkal unalmasabb.

Szemléletes beszámoló olvasható a főpolgármester hosszú hajú korszakáról: "[...] kezdett megjelenni a fiúk körében a hosszú haj. Erre érzékenyek voltak, küldték is nyiratkozni a fiúkat. [...] Csak húszéves koromban viseltem igazán hosszú hajat, amikor leszereltem az előfelvételis katonaságból. Körülbelül 23 éves koromig volt hosszú hajam. (Közben az egyetemen megismertem a feleségemet. Neki nem tetszettek a hosszú hajú fiúk, így aztán levágattam én is.)"

"Be kell vallanom, én abban az időben gyakorlatilag semmit sem tanultam. A gimnáziumot úgy végeztem el, hogy tán fél órát sem készültem naponta. Állandóan fociztam és buliztam" - mint írja, ez a "könnyelmű" mentalitás nagyon idegen a mai énjétől. Később arról ír, hogy a tanulást még az egyetem első éveiben is "komolyan mellőzte".

Sikertelen és sikeres egyetemi felvétele közti segédmunkás időszakáról így ír: "Az volt a rossz, hogy a segédmunkát végül is egy kifejezetten intellektuális, értelmiségi környezetben végeztem, ahol mindenki 'valaki' volt, csak én voltam egy nagy senki. Ez nem túl felemelő érzés."

 "1990-ben sokkal nehezebb volt az SZDSZ polgármesterjelöltjévé válni, mint utána megnyerni a polgármester-választást" - írja Tarlós, aki 1989-ben lépett be az SZDSZ-be, ahonnan 1994-ben távozott. "Sokkal inkább az SZDSZ távolodott el tőlem, mint én az SZDSZ-től" - írja, hozzátéve, hogy a pontot az i-re az rakta fel, amikor a III. kerületi SZDSZ-elnök megszavazta a koalíciót az MSZP-vel.

"Valami extra hülye feltette a netre a megjegyzéseit rólam" - Tarlós István az internetről.

Vincze Barbara

Korábban: "Érzelmek nélkül nem lehet politizálni" - riportunk a könyvbemutatóról