Falfestménnyel emlékeznek Devecserben a katasztrófa áldozataira

Vágólapra másolva!
Szombaton avatták fel a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak emléket állító Összefogás falát Devecserben.
Vágólapra másolva!

A 11 méter hosszú és 2,5 méter magas az az emlékfal, amit devecseri, kolontári és pécsi fiatalok állítottak fel szombaton. Az Összefogás falán az iszapömlést és annak következményeit örökítették meg a diákok. Az alkotás a tragédia pillanatának, az önkéntes segítőknek és az áldozatoknak is emléket állít.

A falon lévő képen egy törött homokóra látható, mely az iszaptározót jelképezi, az önkénteseket pedig egy körben állva festették meg a fiatalok, egy fiatal pár pedig a fény felé fordulva a túlélésért mond köszönetet. Az emlékfalat az "Arc az egészségért alapítvány" kezdeményezte, Erdei Zsolt ökölvívó, a mozgalom arca az újjászületés jelképeként fát is ültetett az iszap sújtotta Devecserben. A fal mellett egy emlékhelyet is kialakítottak, ahová az összefogás jelképeként bárki lakatot helyezhet el, a helyiek azt szeretnék, ha a kastélyparkban álló fal zarándokhellyé válna.