Ritkítaná a parlament ülésezését Kövér László házelnök

Vágólapra másolva!
Ritkítaná az országgyűlés ülésezését Kövér László házelnök, aki szerint az lenne az ideális, ha kéthetente ülne össze a parlament. A házelnök rendet tenne az ülésteremben és a folyosókon is, elvenné az újságírók és a szakértők állandó belépőit, és azt szeretné, ha a képviselőknek csak akkor kelljen nyilatkozniuk, ha felkészültek rá és vállalják. Az MSZP nem ért egyet a ritkább ülésezéssel, és azzal vágtak vissza, hogy a Fidesz fél a sajtótól.
Vágólapra másolva!

Ritkítani kellene a parlamenti üléseket, legalábbis az olyanokat, amikor a T. Háznak határozatképesnek kell lennie - mondta az Inforádiónak Kövér László, az országgyűlés elnöke. Kövér szerint ezzel ellentétben áll az ellenzék érdeke, vagyis az, hogy ne szűkítsék a megszólalási lehetőségeiket az üléstermen belül, de szerinte a mai médiaszerkezet mellett nem szükséges parlamenti felszólalás ahhoz, hogy egy ellenzéki politikus fölhívhassa a közvélemény figyelmét a saját álláspontjára.

Kövér László olyan kompromisszumra lát lehetőséget, amely tehermentesíti a parlamenti képviselőket, hiszen nem csak az Országgyűlésben, vagy a bizottságokban kell helyt állniuk, hanem a választókerületükben és a közélet más területein is. Szerinte az lehetne a megoldás, hogy nem csökkentve az ellenzék napirend előtti felszólalási, kérdésfeltevési lehetőségeit, a határozathozatalokat ritkábban illesztenék a Ház munkájába. Ezt ha nem is három, de kéthetes ülésezési renddel lehetne elérni, amelyben a parlamenten belüli és az egyéb közéleti munkának is meg lenne a helye - mondta Kövér László.

Kövér László azt is elmondta, hogy az elmúlt hónapokban azt tapasztalta, hogy nemcsak az ülésteremben van rendetlenség, hanem az épületen belül, a folyosókon sincsenek olyan szabályok, amelyek világossá és egyértelművé tennék, ki milyen céllal, illetve felhatalmazással tartózkodik ott. Szerinte több mint hétszáz magát a sajtó munkatársának nevező ember rendelkezik állandó belépővel, akiknek nyilvánvalóan csupán töredékük dolgozik a médiában, így igazából csak egy részüknek lehet szüksége erre a jogosultságra.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte: tiszteletben szeretné tartani a képviselők munkáját, hogy azt minél kulturáltabb, jobb körülmények között gyakorolhassák. Emellett Kövér László azt is szeretné elérni, hogy a politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést. Ebben az elnök várja a parlamenti képviselők együttműködését is.

Az üléstermen belüli fegyelemről Kövér László azt mondta: az utóbbi hetekben már szóban is próbált élni a fegyelmezés lehetőségével. Ugyanakkor, fűzte hozzá, nem szeretne ebben átlépni egy határt, hiszen amióta az országgyűlés formailag létezik, a képviselőktől megszokott a szabad vélemény- és érzelemnyilvánítás. Nem is azzal van baj, hogy a képviselők bekiabálnak, vagy kifejezik tetszésüket, illetve nemtetszésüket, hanem ha ezt a rendzavarás szándékával teszik - mondta a házelnök.

Az MSZP elutasítja az újságírók tevékenységének korlátozását a parlamentben, és nem ért egyet azzal sem, hogy csak kéthetente legyenek ülések, illetve határozathozatalok - reagált a házelnök nyilatkozatára Török Zsolt, az MSZP szóvivője. Szerinte Kövér kevesebb ülésezésre vonatkozó javaslatával "lebuktatja a Fidesz-frakció kétharmadát, akik az állás- és funkcióhalmozás mintapéldái". Megértjük, hogy félnek a sajtótól, de ennek nem az a módja, hogy az újságírók munkáját korlátozzák - tette hozzá.