Tarlós és Caramel is díjat kapott a cigányönkormányzattól

Vágólapra másolva!
Tarlós István főpolgármester és Molnár Ferenc Caramel is díjat kapott a cigányság társadalmi integrációjának elősegítéséért. A díjat odaítélő Fővárosi Cigány Önkormányzat szerint a fővárosi politikus 20 éve segíti a cigány szervezeteket Budapesten, míg Molnár Ferenc Caramelt példaképnek nevezték.
Vágólapra másolva!

A cigányság társadalmi integrációjának támogatásáért és elősegítéséért "Múltunk közös lesz a jövőben is" elnevezésű díjjal jutalmazta a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) Tarlós István főpolgármestert, az amerikai nagykövetet, valamint Molnár Ferenc Caramel előadóművészt.

Az elismerések átadása alkalmából tartott keddi ünnepségen Makai István, az FCÖ és a Roma Polgári Tömörülés elnöke kiemelte: három olyan ember kapja idén is a díjat, akik sokat tettek a cigányságért, azért, hogy a romák társadalmi rangja, tisztelete emelkedjen a többségi társadalom szemében, és a kisebbségi közösség tagjai megbecsült tagjai legyenek a társadalomnak.

A főpolgármestert méltatva a roma vezető úgy fogalmazott: Tarlós István óbudai polgármesterként 20 éven át sokat tett a cigányságért, segítette a kerületi és a fővárosi civil szervezeteket, hogy hiteles érdekképviseletet és politikát folytathassanak.

Az FCÖ-nek az elmúlt években nyújtott támogatásáért szintén díjat kapott Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok nagykövete; az elismerést a külképviselet egy munkatársa vette át a diplomata nevében.

Az FCÖ díját kapta a roma érdekképviseleti szervezet jószolgálati nagykövete, Molnár Ferenc Caramel, akit Makai István a magyarországi cigányság példaképének nevezett.

A díj egy aranygyűrű, melynek dísze a cigánykerék, amelyet névre szóló gravírozással kap a díjazott. A díj mellé ugyancsak névre szóló gravírozással, és az FCÖ logójával ellátott üvegtáblát is kaptak az elismerésben részesülők.

A Fővárosi Cigány Önkormányzat által tavaly alapított "Múltunk közös lesz a jövőben is" díjat az elmúlt évben kapott Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója, Bencze József altábornagy, akkori országos rendőrfőkapitány és Ifj. Sánta Ferenc Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas hegedűművész is részt vett a keddi ünnepségen.

Az elismerést minden évben olyan szervezetek, cégek, illetve magánszemélyek kapják, akik a cigányság társadalmi integrációját kiemelkedően támogatják és elősegítik. Az FCÖ által alapított díj kifejezi a társadalmi szolidaritás és összetartozás érzését - mondta az MTI-nek a díjátadást követően Makai István.