A Dunába vezetik a belvíz egy részét

Vágólapra másolva!
A Dunába vezetik a belvizet 1730 négyzetkilométernyi területről, hogy csökkentsék az elöntött területek nagyságát - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Az országban 3170 négyzetkilométer területet borít belvíz, kétszáz településnek kell védekeznie.
Vágólapra másolva!

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Dunába vezeti a belvizet, hogy csökkentse az elöntött területek nagyságát. Az igazgatóság közlése szerint a Ráckevei-Duna vízszintjének alacsonyan tartásával tudják megóvni a többi területet a belvíztől. Az elöntött területek nagysága az elmúlt napok hideg időjárása miatt nem emelkedetett. A Ráckevei-Duna mentén másodfokú a belvízvédelmi készültség, az elöntés továbbra is a mélyen fekvő területeket érinti. A szivattyúzást folytatják a szakemberek, csak kedden 83 ezer köbméter vizet emeltek ki a telepekről.

Az árvízi és belvízi helyzettel kapcsolatban elmondta: jelenleg kétezer kilométer hosszú védvonalon van árvízi védekezés, a belvízzel elöntött terület nagysága eléri a 3170 négyzetkilométert, melyből 1700 négyzetkilométer szántó. Ezek a területek lefagytak, így valószínűleg csökkenni fog a szivattyútelepekre érkező víz mennyisége, de az elöntött területek nagysága nem változik a fagy miatt - ismertette az irányító törzs vezetője.

Jelenleg kétszáz település és huszonkilenc vízgazdálkodási társulat tart fenn valamilyen fokú belvízvédelmi készültséget az országban - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Országos Műszaki Irányító Törzsének vezetője, Láng István szerdán.