Jégtörőket vetnének be a Balatonnál

Vágólapra másolva!
A Balaton partján 20-30 centiméteres jégre számítanak, ami óriási károkat okozhat a parti védművekben. Jégtörő hajója nincs a vízügynek, más igazgatóságtól próbálnak szerezni járművet.
Vágólapra másolva!

Még mindig nagyon magas a vízállás a Balatonon, a hideg miatti jegesedés a partoknál és a védművekben is károkat okozhat. A közép-dunántúli vízügyi igazgatóság jégtörőket akar a tóra vezényelni, erre eddig még nem volt szükség. Mivel a regionális vízügynek nincsenek jégtörő hajói, most a gyulai igazgatóságtól próbálnak két járművet szerezni.

Azt tervezik, hogy az akár 20-30 centisre hízó jeget két hajóval törik fel. 50 km-es léket húznak a partvonallal párhuzamosan, az onnan kikerülő jégből jégtorlaszt építenek, amely lecsökkenti a jégzajlás miatti károkat - mondta Tóth Sándor, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese.

A Balatonnál az erős szél miatt több települést is elöntött a víz a déli parton december elején, a szakemberek akkor arra figyelmeztettek, hogy a hideg miatt a Balaton partja is jégbe fagyhat.