[origo] itthon
"Inkább röhögnek" a börtönnel fenyegetett graffitisek
Gergely Zsófia|2010. 12. 17., 18:15|Utolsó módosítás:2010. 12. 17., 21:12|A graffitizés olyan, mint az extrém sport: hiába veszélyes, akkor is csinálni fogják - mondta az [origo]-nak egy graffitis, az után, hogy a kormánypártok szigorították a falfirkálás büntetőjogi megítélését, amiért már börtön is kiszabható. A rendőrség szerint a bírósági ítéletek keménységén fog múlni, hogy lesz-e elrettentő hatása a módosításnak, egy graffitik eltávolítását végző cég vezetője viszont arra számít, nem lesz kevesebb munkájuk, mint eddig.

JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Egy évig terjedő börtönnel büntethető az, aki graffitizik, vagyis firkálással követ el rongálást - így szigorította a büntetőtörvényeket hétfőn az országgyűlés. A fideszes javaslatra elfogadott módosítástól remélik, hogy gátat tudnak szabni a graffitik terjedésének, az [origo]-nak nyilatkozó, illegalitásban tevékenykedő graffitisek szerint azonban a többséget nem fogja visszatartani a büntetési tétel emelése.
"Egyáltalán nem érzem bűncselekménynek, amit csinálok" - mondta az [origo]-nak egy fővárosi fiatal, aki már tizenöt éve graffitizik. A téma jellege miatt névtelenséget kérő forrás állította: hiába büntethető januártól akár börtönnel is az illegális falfirkálás, ez nem fogja elriasztani. "A graffitis soha nem ártani akar. Ez az önreklámról és a jelhagyásról szól, amit csak a többiek, ennek a szubkultúrának a tagjai értenek, az összes többi embernek fogalma sincs róla" - mondta.
Szerinte azokat, akik eddig is óvatosak voltak - például feltérképezték, hogy hol vannak térfigyelő kamerák -, ezután sem fogják elkapni. "Ez pont úgy működik, mint az extrém sport, veszélyes, de attól még átgondolom, hogy mit csinálok" - mondta. Akik viszont tiltott területekre behatolva, esetleg valahová betörve festenek, azok eddig is számítottak komolyabb következményekre. "Pár olyan hülyegyerek lesz az áldozata ennek az egésznek, akik húznak két vonalat a falra. Nem is miattuk szigorítanak, de a bűnügyi statisztikába attól még bele lehet majd írni, hogy mennyi graffitist elkaptak" - jegyezte meg.
A névtelenséget kérő graffitis szerint több értelme lenne, ha közmunkával - akár a graffitik kötelező eltávolításával - büntetnék a firkálást, de azt is elképzelhetőnek nevezte, hogy legális festési munkákkal szankcionálják az illegális feliratok készítőit. A büntetést nem tartja jó megoldásnak, szerinte inkább több legális alternatívát kellene teremteni a graffitiseknek. Jelenleg Budapesten szinte csak a III. kerületi Filatorigátnál van nagyobb "legálfal", ahogy a graffitizésre kijelölt részeket hívják. "Ezen kívül csak 2-3 helyet adnak oda, például metróépítkezésen, de ez nagyon kevés" - tette hozzá.
"Franciaországban és Portugáliában megengedik, hogy a külvárosban - például falakon vagy lebontott épületek után ott maradó tűzfalakon szabadon festhessenek. Bécsben szintén ezt az irányt követik már, miután a hatóságok szigorúbb fellépése nem jött be" - állította. "Németországban speciális nyomozócsoport szinte titkosszolgálati módszerekkel üldözte a graffitizőket több mint tíz évig. A visszájára sült el, soha annyi graffiti nem készült, mint akkor" - mondta. Ennek magyarázata szerinte többek közt az, hogy "azok, akik az egész graffitizésből a veszélyt, az illegalitást élvezik leginkább, azok még inkább fújni fognak, csak azért is".
Maguk is elítélik a stílus nélküli firkákat
Egy, a graffitisvilágot belülről jól ismerő másik forrás - aki szintén nevének elhallgatását kérve nyilatkozott az [origo]-nak - egyetértett azzal, hogy úgy lehetne visszaszorítani az "egész várost rommá fújását", ha a graffitiseknek több teret adnának legálisan. "A többség azt gondolja rólunk, hogy 'menj te az anyádba firkálni!'. Pedig lehet jó stílusokat fújni, és nem feltétlenül a Várban vagy a belvárosban. Viszont miért ne láthatnák a munkáimat a vonatokból, mondjuk, a sínek melletti falakon?" - kérdezte.
Azt mondta, megérti, hogy az emberek dühösek a graffiti miatt, mert "undorító, stílus nélküli" firkákkal van tele az egész város, és szerinte műemlékekre, templomokra sem lenne szabad festeni. A börtönbüntetéssel fenyegetés azonban csak keveseket fog eltántorítani, úgy fogalmazott, ennek a meglehetősen zárt közösségnek a tagjai "inkább röhögnek" a szigorításon. Szerinte még a komoly összegű pénzbüntetésnek is több értelme lenne, példaként egy francia graffitis esetét hozta, aki éveken keresztül rengeteg metrókocsit és TGV-vonatot "fújt meg". Végül közel egymillió eurós büntetést kapott, élete végéig fizetni fogja - tette hozzá.

A graffitis körökben ismertnek számító forrás állítása szerint azon kevesek közé tartozik, akik legálisan meg tudnak élni a falfirkálásból. "Filmesek, designerek, lakberendezők bíznak meg graffitis munkákkal, de már vásznakra is festek. Pedig egy utcagyerek vagyok, mindent saját erőmből tanultam" - mondta. Szerinte azt is figyelembe kell venni, hogy a falfirkákat 15 és 25 év közötti fiatalok készítik, akik számára ez az önmegvalósítás és a lázadás kifejezése, később viszont többségük "soha többé nem fog sprayt a kezébe". "Ezért minél jobban fogják tiltani, annál menőbb lesz" - mondta.
"Olyan, mint egy klub"
Révai Mónika rendőr őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának megbízott vezetője kérdésünkre megerősítette, hogy a graffitisek a fiatal, 16 és 25 év közötti korosztályból kerülnek ki. "Olyan, mint egy klub, ahol egymás közt rangsorokat is felállítanak annak alapján, hogy ki mit fújt össze. Az számít, minél védettebb vagy híresebb a hely" - mondta az osztályvezető, aki példaként a fővárosi Szabadság hidat hozta, amit 2009 májusi átadását követően egy héten belül összefújtak.
A rendőr őrnagy szerint a graffitizés elsősorban Budapesten, illetve a nagyobb vidéki városokban jelent problémát. A fővárosban évente több száz ügyben indítanak eljárást, pedig a háztulajdonosok - magánszemélyek vagy cégek - többsége inkább nem tesz feljelentést. "Úgy vannak vele, hogy úgyse lesz meg az elkövető, így előfordul, hogy a rendőrség keresi meg a károsultakat. A legtöbben úgynevezett tag-nevet - vagyis a készítő saját, egyedi jelét - festenek fel, a hatóság pedig rendszerint tudja, melyik kihez tartozik."
Révai Mónika reméli, hogy lesz visszatartó ereje a szigorúbb büntetési tételnek, mint mondta, már volt lefülelt graffitisük, aki kifejtette, hogy jobban meggondolná a firkálást, ha börtöntől kellene tartania. Azon fog múlni az elrettentés, hogy a bíróságok hogyan alkalmazzák majd az új szabályokat. "Az ítélkezési gyakorlat eddig az volt, hogy a falfirkálásért megrovást, esetleg öt nap közmunkát vagy húszezer forint körüli pénzbüntetést szabtak ki" - mondta az osztályvezető, pedig szerinte a firkálás miatt akár nagyon komoly anyagi kár is keletkezhet az épületekben.
Ritkán tesznek feljelentést
Szinte minden héten előfordul, hogy meg kell határoznunk a graffiti miatti kár mértéket a rendőrség kérésére - mondta az [origo]-nak Hatlaczky István, a falfirkák eltávolításával foglalkozó Anti-Graffiti nevű cég ügyvezetője. Tizenöt éve foglalkoznak a legkülönfélébb felületek megtisztításával, négyzetméterenként 8000 forintos áron vállalják a firkák eltávolítását. A cégvezető azt mondta: a legnagyobb - 5,5 millió forintba kerülő - megbízásuk egy aluljáró megtisztítása volt, ahol "már a követ sem lehetett látni, mert négy-öt rétegben lefújták". Főleg háztulajdonosok, közös képviselők fordulnak hozzájuk, de olyan is van, aki náluk vásárolja meg a graffitik eltávolításához szükséges vegyszereket, és maga próbálja megtisztítani ingatlanát.
"Biztos, hogy nem maradunk munka nélkül" - válaszolta Hatlaczky, aki nem tart attól, hogy kevesebb megbízást kapnak, ha majd a börtöntől kell tartaniuk a graffitizőknek. "Kicsit talán visszaesik ennek következtében a falfirkálások száma, de megszűnni ettől még nem fog" - jelentette ki. Szerinte inkább a városvezetésnek kellene lépéseket tennie a falfirkák ellen, "mint Prágában, ahol ezt nagyon fontosnak tartják". Hatékonyabb megoldásnak tartaná, ha speciális felületvédelemmel látnák el a fontosabb helyeket, ami a cégvezető szerint önmagában elveszi a kedvét a maradandó jel festésére törekvő falfirkálóknak. "Látható, tapintható, hogy azt a falat lekezelték, így nem marad meg a munkája. Van olyan falunk, amire ezért nyolc éve egy vonalat nem húztak, pedig korábban rendszeresen összefirkálták"- tette hozzá.
Internetre feltöltött felvétel egy graffitisakcióról
Csak később, a módosított jogszabály alkalmazása során derül ki, hogy lesz-e valódi visszatartó hatása - mondta az [origo]-nak Somfainé Vajda Ágnes ügyvéd. "Jó pár embert kellene börtönbe küldeni graffitizésért ahhoz, hogy ez a többieket elriassza" - jegyezte meg.
Az ügyvéd szerint azonban nem valószínű, hogy a többségében fiatalkorúak, illetve fiatal felnőttek által elkövetett bűncselekményeknél a bíróság a legszigorúbb, szabadságvesztés büntetést szabná ki, különösen, mert közülük sokan első alkalommal kerülnek összetűzésbe a törvénnyel. "A büntetőjog alapelveivel ütközne, ha egy ilyen fiatalt azonnal börtönbe zárnának" - mondta Somfainé Vajda Ágnes. Az ügyvéd korábban már képviselt graffitizés miatt felelősségre vont tizenévest. Mint mondta, a fiú az Erzsébet hidat festette össze, megtalálták nála a festékes sprayket, ráadásul el is ismerte a tettét, mégis megúszta minimális büntetéssel.
A januártól hatályba lépő módosítás szerint nem függne értékhatártól, hogy büntethető-e börtönnel a graffitizés. A szigorúbb büntetőszabályok közé a fideszes Nagy Gábor Tamás indítványára vették bele a graffitizést is, amely a jövőben így a rongálás minősített esetének számít. A kormánypártok támogatásával megszavazott módosítást - amelyet mindhárom ellenzéki frakció ellenzett - Nagy Gábor Tamás az MTI-nek azzal indokolta, hogy "rohamosan terjednek" a graffitik. Szerinte viszont nem jelent megoldást, ha sok millió forint elköltésével próbálják a károkat felszámolni, miközben hiányzik a visszatartó erő, és graffitizés miatt az elmúlt években elenyésző számú vádemelés történt.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?