MSZP: Egymilliárddal többet vihetnek haza a fideszesek

Vágólapra másolva!
Az MSZP szerint csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a Fidesz parlamenti képviselői az egykulcsos adórendszer bevetése és az álláshalmozás miatt. A kormányfő szóvivője szerint az új adórendszerrel mindenki jól fog járni.
Vágólapra másolva!

A parlamenti ciklus végéig, 2014 tavaszáig csaknem egymilliárd forinttal vihetnek többet haza a fideszes parlamenti képviselők az új adótörvények és az álláshalmozás miatt - mondta vasárnapi közös sajtótájékoztatóján Józsa István, az MSZP országgyűlési képviselője és Trippon Norbert, az MSZP budapesti szervezetének tagja.

Józsa szerint a Fidesz új adórendszerével, a 16 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadóval a kiskeresetűek egyértelműen rosszul járnak, mivel havonta 3-5 ezer forinttal kevesebbet vihetnek haza. A 300 ezer forint bruttó vagy annál nagyobb fizetéssel rendelkezőknek viszont jelentős kedvezményt biztosít az új rendszer.

Így a Fidesz-frakció tagjainak is, amit csak erősít, hogy a kormánypárt tagjainak többsége állás- és tisztséghalmozó - mondta Józsa. Hozzátette: a 262 fős Fidesz-KDNP-frakcióból 151 képviselő egyéb tisztséggel is rendelkezik, 99-nek pedig valamilyen jelentős (polgármester, alpolgármester) megbízatása is van.

A képviselő szerint az új adórendszer hatására egy átlagos kormánypárti politikus havi 101 ezer forinttal többet vihet haza, ami azt jelenti, hogy a ciklus végéig akár egymilliárd forinttal több maradhat a parlamenti fideszes politikusoknál. Trippon Norbert arra szólította fel a kormánypárti politikusokat, hogy Tarlós István főpolgármester példáját követve hagyjanak fel a pozícióhalmozással.

Szijjártó Péter, Orbán Viktor kormányfő szóvivője közleményében azt írta: a szocialisták továbbra is képtelenek belegondolni abba, hogy léteznek olyan intézkedések, amelyekkel nemcsak ők, hanem mindenki jól jár. Márpedig az új, arányos, az elmúlt húsz év legalacsonyabb adókulcsával dolgozó, és fontos családtámogató elemeket tartalmazó adórendszerrel mindenki jól fog járni.