Folytatódik a sztrájktörvény vitája a Parlamentben

Vágólapra másolva!
A Parlamentben ma kezdik tárgyalni a személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói tevékenységgel kapcsolatos jogharmonizációs módosítást, valamint az energetikai tárgyú jogszabálytervezetet. Szó lesz a sztrájktörvény módosításáról, illletve a Magyar Távirati Irodáról is..
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés ma kezdi tárgyalni az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosítását, valamint az energetikai tárgyú jogszabálytervezetet.

E két általános vita mellett részletes viták is lesznek. A sztrájktörvény általános vitájának kezdetén a fideszes Kara Ákos az expozéban úgy fogalmazott, hogy az indítvány tiszteletben tartja a sztrájkhoz való jogot, nagyobb biztonságot nyújt a társadalomnak, és csökkenti a jogbizonytalanságot.

Ugyancsak részletes vita lesz a Magyar Távirati Iroda létrehozásáról szóló országgyűlési határozat módosításáról is. Ebben a fideszes L. Simon László azt javasolja, hogy kerüljön ki a határozatból az évenkénti kötelező számvevőszéki ellenőrzés, mert az a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslat elfogadása után feleslegessé válik.

Csütörtökön is ülésezik majd a Ház: az idei utolsó parlamenti napon várhatóan több mint tíz zárószavazás lesz.