[origo] itthon
Módosult a társasházi törvény, szorulnak a tartozó lakók
[origo]|2010. 12. 23., 13:08|Utolsó módosítás:2010. 12. 23., 13:23|A parlament elfogadta a társasházi törvény módosítását, amelynek értelmében az eddiginél rövidebb idő után lehet jelzálogot bejegyezni a tartozást felhalmozó lakók ingatlanára. Az LMP szerint a törvény a "helyi kiskirályokat" segíti, a kormány viszont azzal érvel, hogy a "társasházakban való békés, kiegyensúlyozott együttélést" segítik elő.

Változnak a társasházi szabályok
JÁTSSZ ONLINE!
Az Országgyűlés csütörtökön 255 igen szavazattal, 70 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett megszavazta a társasházakról szóló törvény módosítását, amelyet a kormány kezdeményezett. Igennel szavaztak a kormánypárti képviselők és a Jobbik-frakcióból múlt héten kizárt Pősze Lajos, nemmel voksolt az MSZP és az LMP, míg a Jobbik-frakció és Káli Sándor szocialista képviselő tartózkodott.
A módosítás legfontosabb eleme, hogy az eddigi hat hónap helyett már három hónapnyi közös tartozás esetén is jelzálogot lehet majd bejegyezni a társasházi lakásra, közgyűlési határozattal. A törvényjavaslat korábbi bemutatásakor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Cséfalvay Zoltán azt mondta, hogy a cél a társasházakban való békés, kiegyensúlyozott együttélés elősegítése, valamint a társasházak működésének, működtetésének egyszerűsítése, a szabályozás egyértelműsítése.
A javaslatban szerepel az is, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiség használatához ne legyen szükséges a társasház hozzájáruló nyilatkozata. A társasház közgyűlése azonban a jövőben is hozhat tiltó határozatot akkor, ha ez nyilvánvalóan sérti a lakhatás nyugalmát, ilyen tiltott körbe tartozik a szerencsejáték, a szexuális és erotikus szolgáltatás, illetve az ilyen segédeszközök árusítása - mutatott rá Cséfalvay a törvénymódosítás bemutatásakor. A törvényjavaslat elérhető a parlament honlapján (pdf formátumban).
A csütörtöki szavazás előtt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője tiltakozott a törvény ellen, amely szerinte ahhoz vezet, hogy "helyi kiskirályok, helyi Döbrögik" tudnak majd határozatokat hozni a társasházakban. A kormány nem kívánt reagálni erre a kritikára az ülésen, amelyről tudósításunkat itt találja.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Meghalt a második legkeresettebb náci bűnös
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?