Magyar Nemzet: Tíz nagy agrárügyet vizsgál az elszámoltatási biztos

Vágólapra másolva!
Csak a mezőgazdaságot érintően tíz nagyobb ügyben zajlik vizsgálat - mondta Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos a Magyar Nemzetnek.
Vágólapra másolva!

Nemcsak Sukorót és Bábolnát érintően, hanem további komoly ügyekben is zajlanak földügyleteket és az agráriumot érintő vizsgálatok - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Budai Gyula. Az elszámoltatási kormánybiztos elmondása szerint közraktározási ügyekben például körülbelül hétmilliárd forintot veszített az állam.

Budai elmondása szerint vizsgálják az agrárintervencióval kapcsolatos visszaéléseket, valamint a földalapkezelő több földértékesítését is. A vizsgált ügyek között van a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal informatikai beruházása és autóparkjának cseréje is.

Az elszámoltatási kormánybiztos foglalkozik továbbá a 2006-2007-ben kialakított bakonyi vadászterületek kijelölésével, valamint a közeljövőben zárulhatnak a vidékfejlesztésre szánt úgynevezett Leader-pénzek felhasználásával kapcsolatos vizsgálatok is.