Sziklának csapódott és meghalt egy magyar bázisugró Svájcban

Vágólapra másolva!
Szörnyethalt egy magyar bázisugró a svájci Alpokban, a 38 éves férfit a szél egy sziklafalnak csapta, már nem tudtak rajta segíteni.
Vágólapra másolva!

Halálos balesetet szenvedett csütörtökön a svájci Alpokban egy amatőr magyar bázisugró. A svájci rendőrség tájékoztatása szerint a 38 éves férfi egy szikláról rugaszkodott el a szeles időben, az ejtőernyője kinyílt, de az ugró a sziklafalnak ütközött, majd lezuhant, és a helyszínen szörnyethalt.

A magyar férfi egy nyolcfős társasággal vett részt bázisugráson a Lauterbrunnen-völgyben. Ezen a helyen az idén ez a harmadik halálos szerencsétlenség: augusztusban egy német, szeptemberben egy kanadai sportoló vesztette életét. 2006-ban már volt magyar áldozat.