Éger István: Letelt a kegyelmi időszak

Vágólapra másolva!
Letelt az új kormánynak járó kegyelmi időszak a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint. Éger István a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról  beszélt, hogy nem elégedett a tárca munkájával, és az újonnan kialakított kormányzati struktúra sem kedvez az ágazatnak.
Vágólapra másolva!

Nem elégedett a minisztérium munkájával a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy sokkal több és komolyabb közérzetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna már megtenni még a jelenlegi gazdasági körülmények között is. Éger szerint az újonnan kialakított kormányzati struktúra és a hatáskörök újradefiniálása nem kedvezett az egészségügyi ágazatnak.

Szerinte "ugyanebben a nehéz gazdasági helyzetben a hasonló fontosságú oktatásügy lényegesen markánsabb, határozottabb, körvonalazottabb módon tud megjelenni a köztudatban, pedig ellentétben az orvosokkal, őket senki sem csábítja külföldre". Éger István szerint a kormányváltás óta eltelt időszakra kegyelmi időszakként tekintettek, számos anyagot jutattak el az egészségügyi döntéshozóknak, várták a szakmai tárgyalásokat, de ezek egyelőre nem történtek meg, azt mondta, letelt a kegyelmi időszak.

Az orvosi kamara elnöke beszélt arról is, hogy nem támogatja azt a kezdeményezést, amelyet a Magyar Rezidens Szövetség az egészségügyi államtitkársággal egyetértésben indított. A felvetés szerint dupla fizetést kapnának azok az orvosok, akik zöld kereszttel jelzik, hogy nem fogadnak el hálapénzt. Éger szerint ez a megoldás szerencsétlen, megosztó és dehonesztáló lenne.