A német kormány médiaügyeket venne el a magyar elnökségtől

Vágólapra másolva!
A német kormány azt közölte, hogy az uniós elnökséget betöltő Magyarországnak át kellene engednie a keleti partnerországokkal a médiaügyekről folytatandó tárgyalásokat az Európai Bizottságnak. A hivatalnok szerint Magyarország nem a leghitelesebb tárgyalópartner, ha sajtóügyekről van szó. Az Európai Bizottság eljárást indíthat, ha uniós jogba ütközik a törvény, egyes európai parlamenti képviselők pedig az uniós elnökség elvételét javasolták.
Vágólapra másolva!

A német kormány ellenzi, hogy Magyarország EU-elnökként a keleti partnerországokkal médiaügyekről tárgyaljon - jelentette ki a dpa német hírügynökségnek kedden a német külügyi államminiszter (az államtitkár és a szövetségi miniszter közti rang, miniszterhelyettesnek felel meg).

Werner Hoyer szerint Magyarország jobban tenné, ha a tárgyalásokat ezekről a kérdésekről, például Fehéroroszországgal vagy Ukrajnával, átengedné az Európai Bizottságnak. Hoyer ezt az új magyar médiatörvénnyel indokolta, amely szerinte a médiát szigorú állami ellenőrzésnek veti alá.

"Az Európa nevében való megszólalás joga természetesen tartalmazza azt a kötelességet, hogy belül is tiszteletben tartsák az európai értékeket, hogy azokat kifelé hitelesen képviselhessék" - mondta Hoyer.

A német politikusnak az a véleménye, hogy az Európai Bizottság részéről ne csak a médiaügyekért felelős Neelie Kroes vizsgálja meg, hogy nem sértett-e Magyarország uniós jogot, hanem az alapjogok harcos védelmezőjeként ismert Viviane Reding is.

Az aktuális EU-elnök folytat tárgyalásokat az együttműködésről a keleti partnerországokkal - köztük Moldáviával, Grúziával és Örményországgal. Nem csupán anyagi segítségről, hanem az alapértékeknek a tiszteletben tartásáról is szó van.

"Magyarország nem föltétlenül a leghitelesebb tárgyalópartner, amikor a sajtószabadságról van szó" - véli Hoyer. A németül rendelkezésére álló 16 oldalas összefoglalóról az államminiszter azt közölte, hogy "az még meg is haladja az aggályokat. Nincs ok a riadó lefújására."

Egyes szociáldemokrata és liberális európai parlamenti képviselők azt javasolták, hogy az Unió vegye el Magyarországtól az elnökséget, amennyiben a törvény változatlan formában marad - írta a Deutsche Welle.

A hírportál szerint az Európai Bizottság, amely a magyar kormány részletes válaszára vár a médiatörvény ügyében, akár eljárást is indíthat Magyarország ellen, amennyiben az nem alkalmazza az uniós jogelveket. "Ez a történet a jogról szól, az EU jogának átültetéséről. A kérdés az, hogy az új médiatanács dolgozhat-e függetlenül - főleg az összetétele miatt" - mondta a bizottság szóvivője, Michele Cercone.

Magyarország több bírálatot is kapott európai kormányoktól a közben angolra is lefordított médiatörvény miatt. Werner Hoyer már december végén azt közölte, hogy a német kormány a törvény módosítását várja el a magyar kormánytól. A francia kormány álláspontja szerint a törvény sérti a sajtószabadságot, ezért szintén a módosítását sürgették.

Az uniós elnökséget átvevő Magyarország a fél év programjának egyeztetésén a médiatörvényről is beszélni fog az Európai Bizottsággal Győri Enikő, az uniós ügyekért felelős államtitkár szerint. A kormány álláspontja a médiatörvényről az, hogy az megfelel az európai normáknak, elemei más európai országok rendszerében is megtalálhatók.

A médiatörvényről szóló cikkeinket itt olvashatja.