Újabb árhullám érte el a Tisza középső szakaszát

Vágólapra másolva!
Az ország 12 megyéjében, összesen 192 településen védekeznek jelenleg is az ár- és belvíz ellen. Újabb árhullám van a Tisza középső szakaszán.
Vágólapra másolva!

A magyarországi folyókon 1841 kilométeren van árvízvédelmi készültség: harmadfokú a Tiszán Szolnok és Csongrád között, a Zagyva alsó szakaszán, valamint a Hortobágy-Berettyó felső szakaszán. A védekezésben csaknem 1700-an vesznek részt 279 szivattyúval és 24 különféle munkagéppel. A belvízzel elöntött területek nagysága kedden valamelyest csökkent ugyan, a magas talajvízszint és az időjárás enyhülése miatt számítani kell a belvízzel elöntött területek további növekedésére.

A Tiszán kialakult árhullám jelenleg Tiszabő térségében tetőzik, a folyó feljebb, Tiszafürednél már apad, Szolnoknál a harmadfokú árvízvédelmi szintet meghaladó, 830 centiméteres vízállást mértek.

A területi vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint a Tisza mellékfolyói folyamatosan apadnak. A folyó középső szakaszán jégzajlás tapasztalható, és a következő napokban kismértékben erősödik. A tartós hideg és a jégképződés miatt továbbra is elsőfokú, jeges árvíz elleni készültség van érvényben a Tisza-tó menti szakaszon.

A Hortobágy-Berettyó lassan apad, a Borznál mért 391 centiméteres vízállás miatt továbbra is a legmagasabb, harmadfokú az árvízvédelmi készültség a folyó bal partján, Bucsa és Nádudvar között.

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közlése szerint az igazgatóság területén hét védelmi szakaszon, összesen mintegy 300 kilométer hosszan tartanak fenn árvízvédelmi készültséget. Két tiszai védelmi szakaszon - Tiszafüred és Rakamaz között, illetve a Berettyónál - elsőfokú a védelmi készültség. A mértékadó vízmércéken kedden reggel a Tiszán Tokajnál 624, Tiszapalkonyánál 569, Tiszadorogmánál 681 centiméteres vízállást mértek.

A Körösök apadnak

A Körösök teljes vízrendszere apadó tendenciát mutat, kedden délután elsőfokúra mérsékelik az árvízvédelmi készültséget a Hortobágy-Berettyón Árvízkapunál - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
A területi vízügyi szervezet 340 kilométer hosszúságú védvonalaiból 65 kilométeren másodfokon, 124 kilométeren pedig a legalacsonyabb szinten védekeznek.

A kedd reggeli órákban másodfokú riasztás a Hármas-Körös alsó szakaszán, elsőfokú pedig a Berettyón, a Sebes- és a Hármas-Körös alsó szakaszain volt érvényben. Az igazgatóság működési területén változatlanul közel 623 négyzetkilométer a belvízzel elöntött területek nagysága. A tíz belvízvédelmi szakaszból továbbra is kettőben a legmagasabb szinten, hétben másodfokon, egyben pedig első fokon védekeznek. A meteorológiai előrejelzések alapján a következő napig csapadékra nem kell számítani a Körösök vízrendszerében, a levegő hőmérséklete pedig fagypont körül alakul.

Nyíregyházán csökkentenék a belvíz várható pusztítását

Védelmi árkok és záportározók építése kezdődődhet el Nyíregyháza belvízzel leginkább veszélyeztetett részein - közölte a város polgármestere kedden Nyíregyházán.

A politikus sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a belvíz Kistelekiszőlőben és a város malomkerti részén százötven lakást veszélyeztet közvetlenül, a talajvízszint-emelkedés miatt veszélyeztetett ingatlanok száma viszont megbecsülhetetlen.

A tervek szerint a tavaszi hóolvadás előtt az érintett utcákban földbe épített csövekkel, illetve árkokkal vezetnék el a házaknál felgyülemlett belvizet. Ahol ez a megoldás nem lehetséges, ott ideiglenes záportározókat alakítanának ki, ahonnan szivattyúzással vezetnék ki a vizet.

Szabolcsban három szakaszon mérsékelték a belvízvédelmi készültséget

Három felső-szabolcsi védelmi szakaszon másodfokúra mérsékelte a belvízvédelmi készültséget a Felső-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A nyíregyházi vízügyi szervezet mind a tizenkét védelmi szakaszán fokozott készültséget tart fenn, folyamatosan üzemelnek a szivattyúk, hétfőn 2,5 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba. A védekezési munkákat a jegesedés alatt is folytatják.

Szabolcsban 38 településen van belvízi készültség. A következő napokban enyhülés és 10 milliméter csapadék várható, ez pedig valószínűleg tovább rontja majd a belvízi helyzetet.