[origo] itthon

100
90

Offshore hátterű céggel háborúskodva fagyoskodnak egy székesfehérvári lakótelepen

Fabók Bálint|2011. 01. 05., 10:38|Utolsó módosítás:2011. 01. 05., 11:28|

Napok óta nincs fűtés egy székesfehérvári lakótelepen, miután elmérgesedett az évek óta feszülő konfliktus a lakók és a fűtést szolgáltató cég között. A vállalkozás szerint sokan tartozást halmoztak fel, a lakástulajdonosok közül ugyanakkor többen azt mondják, nem akarják magukat 15 évre egy olyan céghez kötni, amelynek tulajdonosa egy offshore-cég, így azt sem tudni, kik állnak a hátterében.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az egyik lakótelepi ház

JÁTSSZ ONLINE!

"Kikapcsolták a fűtést?", "Elektromos kazán a megoldás" - olvasható két apróhirdetés címe a székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelep egyik házának bejárati ajtaján szerda délután. A kínálat tehát gyorsan megtalálta keresletet, miután hétfőn leállították a fűtést mintegy 300 lakásban a Sóstói Stadiontól ötperces kocsiútra lévő lakótelepen, arra hivatkozva, hogy a lakók nem hajlandóak aláírni egy 15 évre felkínált szolgáltatói szerződést, illetve milliókkal tartoznak a szolgáltatónak.

A vasúti sín mellett futó Vásárhelyi út és az M7-es találkozásánál fekvő, öt házból és 330 lakásból álló lakótelep el van szigetelve a várostól, több ipartelep mellett is el kell haladni a lakótelepig, amely egykor a szovjet tisztek otthonaként szolgált. A házakat 2000-ben újította fel egy vállalkozás. A lakótelep nem volt rákötve a városi távhőrendszerre, hanem két, gázzal működő kazánnal fűtik a házakat. Miután a felújítást követően beköltöztek a lakók, az építtető üzemeltette a fűtést, majd 2004-ben eladta Stopping Hungária Kft.-nek, és az [origo] által megkérdezett lakók szerint innentől kezdve folyamatosan gondok voltak a fűtéssel.

Már többször lekapcsolták a fűtést

"Egy szóval tudom jellemezni a jelenlegi állapotot: unom" - jelentette ki az [origo]-nak az egyik ház aljában álló fiatal nő. Azt mondta, miután a Stopping vette át a fűtés üzemeltetését, még csak kisebb nézeteltérések adódtak a cég ügyvezetője, Kucsera Róbert és a lakók között, de az évek múltával egyre jobban súlyosbodott a konfliktus. "Kucsera úgy ítélte meg, hogy veszteséges a vállalkozása, és ezt terheli rá a lakókra" - állította. Az évek során folyamatosan változott az is, hogy milyen számítás alapján fizetnek a lakók. A lakótelepen a Stopping érkezése után mérőórákat szereltek be, hogy egyénileg lehessen mérni a fogyasztást, de ezeket aztán később lecserélték, 2009 óta pedig már nem is mérőóra alapján, hanem átalány formájában, a légköbméter alapján számolják a fogyasztást.

Korábban többször is lekapcsolta a fűtést a Stopping, arra hivatkozva, hogy a lakók nem fizetnek. 2009 októberében az önkormányzat 7,5 millió forintot fizetett a Stoppingnak, hogy csökkentse állítólagos veszteségeit. Kucsera Róbert a mostani lekapcsolást is azzal indokolta, hogy mostanra megint összegyűlt 9 millió forint hátralék, ráadásul a 330-ból 300 lakástulajdonos nem írta alá a 15 évre felkínált szolgáltatói szerződést. "Mindenkinek elege van a mostani helyzetből, az albérlők is elmennek, a lakások pedig eladhatatlanná válnak" - mondta a ház előtt álló nő, aki szerint az emberek nagyon ingerültek a helyzet miatt.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
Több hirdetés is megjelent a fűtéssel kapcsolatban az egyik ház ajtaján

A nő szerint a telep M7-eshez legközelebb álló háza a leghidegebb az ablakok szigetelésének gyengesége miatt. Az egyik, házba igyekvő férfi dühösen csak annyit kiáltott, hogy "tele van a tököm a Stoppinggal", amikor a fűtésről kérdeztük. Néhány perccel később egy lány azt mondta, jelenleg 17 fokos a lakásuk, a hideg ellen két pulóverrel és két nadrággal védekezik. Az [origo] által meglátogatott lakások mindegyikében olajradiátorokkal, hősugárzókkal védekeztek a hideg ellen. Szerintük leginkább a házak szélén elhelyezkedő lakások hűltek ki a fűtés lekapcsolása óta, egy férfi azt mondta, tud olyan lakásról, ahol 12 fokosra csökkent a hőmérséklet. Bár az [origo] által meglátogatott lakásokban nem volt hideg, az ideiglenes fűtőeszközök használata jóval drágább, egy fiatal anya szerint a lakásában lévő két olajradiátor naponta 3600 forintnyit fogyaszt, amely jóval több arányaiban, mint a normál esetben havi 16-17 ezer forintos fűtésszámla.

Belize-i cég fűtené a lakótelepet

"Fel vagyok háborodva a helyzet miatt" - jelentette ki nyugodt hangon a nő, aki azt kifogásolta a leginkább, hogy a Stopping 15 évre szóló szerződést szeretne kötni. "Még egy mobilszolgáltatóval sem szerződnék ennyi időre" - magyarázta. Több lakó is azt mondta, egy decemberi levélből tudták meg, hogy a Stopping Hungária Kft.-től a Stopping Holding Kft. vette meg a kazánokat, így velük kellene aláírni a 15 éves szerződést. A lakókat az zavarja, hogy semmit sem tudnak a cégről azon kívül, hogy a tulajdonosa a közép-amerikai Belize-ben van bejegyezve, és ennek a kft.-nek is egyelőre Kucsera Róbert az ügyvezető igazgatója. Kucsera az [origo]-nak is csak azt erősítette meg, hogy belize-i bejegyzésű a cég, de sem a vételárról, sem a tulajdonosról nem árult el semmit, üzleti titokra hivatkozva. A belize-i bejegyzés azt jelenti, hogy offshore-cégről van szó, és az ottani cégnyilvántartási szabályok szerint gyakorlatilag lehetetlen információkat megtudni a vállalkozás tulajdonosi hátteréről.

Jelentős nézetkülönbség van a nem fizető lakókról is Kucsera és az [origo] által megkérdezett helyiek között. Kucsera szerint körülbelül 200 lakásnak lehet tartozása, 95 százalékuknak a 20 napos fizetési határidő utáni hátraléka van. Az [origo] által megkérdezett lakók közül azonban többen is azt állították, hogy a közös képviselők azt mondták nekik, a lakások 75-80 százalékának nincs tartozása, és a Kucsera által említett arányt elképzelhetetlennek tartják. Többen is említették, hogy a Stopping rendszeresen a hó végén küldi a számlákat, amelyeket néhányan csak a következő havi fizetésükből fizetnek ki, és "így Kucsera tudja lobogtatni, hogy nem fizettünk".

Csütörtökig visszakapcsolhatják

Egy középkorú nő szerint a nem fizetők nagy része azok közül kerül ki, akik leváltak a rendszerről, és önállóan, például villanykazánnal oldják meg a fűtést. Ezek a lakók a kazánból érkező melegvizet nem is használják, de Kucsera szerint szerződésszegést követtek el, és többjüket is beperelte. A leválók arányát nehéz megállapítani, egyikük szerint 30 százalékos is lehet, míg Kucsera szerint csak 4-5 ilyen lakás lehet.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A legtöbb lakásban olajradiátorral és hősugárzóval fűtenek

"Amíg nem váltunk le, addig mindent fizettünk" - mondta egy férfi meleg lakásában, aki villanykazánnal fűt, és a kazántól érkező csövek nem is vezetnek be a lakásába. A lakó szerint azonban a szolgáltató beperelte, arra hivatkozva, hogy "senki nem válhat ki, a lakások ugyanis körbefűtik egymást". A férfi szerint ugyanakkor a leválása óta többen is érdeklődnek nála, hogy technikailag hogyan lehet megvalósítani a leválást. A férfi leginkább azt kifogásolja a lakótelep helyzetével kapcsolatban, hogy szerinte soha senki nem kérdezi meg a lakókat, mindig a fejük fölött döntenek.

A lakótelep jövőjét bizonytalanság lengi körül. Az [origo] által megkérdezett lakók remélik, hogy legkésőbb csütörtökre újra lesz fűtés az otthonukban. Reményüket arra alapozzák, hogy a város jegyzője szerint a fűtés elzárásával birtoksértés történt, ennek értelmében a Stoppingnak hétfőtől három napja van a fűtés visszakapcsolására, különben félmillió forint bírságot is kiszabhatnak a cégre. A jegyző szerint a birtoksértés megszüntetése érdekében karhatalmi erő is igénybe vehető.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Botár Gergely Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
70
Electrolux EOA 5551 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-20% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
99.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: Fórum Hungary Emma Watson akkor is elmegy, ha jön Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10