Vágólapra másolva!
Szintén elévülésre hivatkozva törvényesnek nevezte a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészség korábbi döntését, hogy elutasította azt a feljelentést, amelyet Gellért Ádám jogász tett Biszku Béla korábbi belügyminiszter és társai ellen az 1956 utáni megtorlások miatt. Gellért Ádám blogjában megalapozatlannak, és az érdemi indokolást kerülőnek nevezte a döntést.
Vágólapra másolva!

Törvényesnek ítélte a Legfőbb Ügyészség azt a határozatot, amelyben a Fővárosi Főügyészség elutasította a Biszku Béla és társai ellen tett feljelentést. A Legfőbb Ügyészség a korábbi határozathoz hasonlóan a bűncselekmény elévülésével magyarázta a feljelentés elutasítását és csak annyit tett hozzá a korábbi ügyészségi határozathoz, hogy a feljelentés "az 1949. augusztus 12-én megkötött genfi egyezményekben definiált súlyos jogsértések tükrében is vizsgálandó". A volt belügyminiszter ellen egy Hágában dolgozó magyar jogász, Gellért Ádám tett feljelentést, majd miután azt a Fővárosi Főügyészség elutasította, jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez.

Gellért blogjában a Fővárosi Főügyészség határozatához hasonlóan megalapozatlannak, az érdemi indokolást kikerülőnek nevezte a Legfőbb Ügyészség döntését. Kifogásolta továbbá azt is, hogy az ügyészség határozata a genfi egyezmények alkalmazhatóságát is vizsgálta, mert szerinte ezek valóban nem alkalmazhatóak a kérdéses esetre, de ő sem hivatkozott rájuk a beadványában.

Gellért Ádám feljelentésében nemzetközi jogi alapon vonná felelősségre az 1956 utáni megtorlások felelőseit. A Fővárosi Főügyészség október végén arra hivatkozva utasította el a beadványt, hogy ebben az esetben csak a hazai jogszabályokra lehet hivatkozni, amelyek szerint a bűncselekmény már elévült. Gellért a döntés ellen panasszal élt, és ezt utasította most el a Legfőbb Ügyészség. Az ügyészség döntése ellen nincs több panasztételi lehetőség. A Biszku Béla és társai ellen tett feljelentésről, és a nemzetközi jog hazai alkalmazhatóságáról írt cikkeinket itt és itt olvashatja.