Az LMP és az MSZP is rendkívüli ülést szeretne a médiatörvény miatt

Vágólapra másolva!
A médiatörvény legkritikusabbnak tartott rendelkezéseinek módosítását várja az LMP. Az ellenzéki párt január 17-ére az országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi. Ennek elrendeléséhez a képviselők egyötödének támogatása kellene, de a kezdeményezést csak az MSZP támogatja, a Jobbik, a Fidesz és a KDNP nem.
Vágólapra másolva!

Az LMP rendkívüli országgyűlési ülésnap összehívását kezdeményezi január 17-re. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a médiatörvényt "úgy tartják rossznak, ahogy van", de Schiffer András frakcióvezetővel benyújtottak egy törvénymódosítási javaslatot, amelynek elfogadásával szerintük legalább azt el lehetne érni, hogy lecsendesedjen Magyarországgal szemben a külföldi felháborodás. Az LMP elsősorban a bírságolással és az újságírók napi munkájával kapcsolatos komoly aggályokat kívánja enyhíteni.

Az MSZP is jelezte: kezdeményezik, hogy a parlament rendkívüli ülésszakon döntsön a médiatörvény visszavonásáról. Mesterházy Attila pártelnök azt mondta, az MSZP azt szeretné, ha június végén többpárti egyetértéssel új médiatörvényt fogadnának el.

A Jobbik nem támogatja a rendkívüli parlamenti ülésnapot. A párt szerint ez a lépés ugyanolyan kapkodást jelentene, mint az új médiatörvény megalkotása volt. Az ellenzéki párt közleményében azt is írta: örömmel fogadja, hogy Orbán Viktor meghátrálni látszik a médiatörvény ügyében, ugyanakkor fájó, hogy nem a magyarok, hanem az "idegen, globális körök elvárásainak hatására visszakozik".

A KDNP szintén nem támogatja az LMP kezdeményezését. A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője, Harrach Péter az MTI-nek azt mondta, nem szerencsés, hogy az LMP és az MSZP az uniós elnökség átvételének napján kezdeményezi a médiatörvény megváltoztatását. Ezzel szerinte újabb lendületet adnak "a hisztérikus reakcióknak, amiknek forrása eddig is hazai tájakon fakadt".- tette hozzá.

A Fidesz-frakció késő esti közleményében tudatta, hogy nem támogatja a rendkívüli ülést, mert "nincs rá ok". A képviselőcsoport ugyanakkor felszólította az MSZP-t és az LMP-t, hogy hagyja abba az ország lejáratását, mert - mint a közlemény fogalmaz - a haza szolgálatára, nem pedig a lejáratására tettek esküt

A házszabály szerint az országgyűlés rendkívüli ülését a köztársasági elnök, a kormány vagy a képviselők egyötödének írásbeli kérelmére kell összehívni, az LMP és az MSZP frakciójának tagjai azonban nem teszik ki a képviselők egyötödét.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője úgy reagált, hogy semmi nem indokolja a rendkívüli parlamenti ülés összehívását.