[origo] itthon

100
90

Újra van fűtés 330 székesfehérvári lakásban

[origo]|2011. 01. 07., 7:57|Utolsó módosítás:2011. 01. 07., 8:20|

Újraindult a fűtés csütörtök este a székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelepen - közölte a Független Hírügynökség Csárádi László közös képviselőre hivatkozva. Az önkormányzat megvette a kazánokat az eddigi szolgáltatótól. A fűtőmű korábbi tulajdonosa hétfőn kapcsolta ki a fűtést 330 lakásban arra hivatkozva, hogy a lakosok több millió forinttal tartoztak neki, és nem írták alá a sok évre szóló hűségnyilatkozatot a céggel.

Ismét fűtenek abban a 330 székesfehérvári lakásban, ahol hétfőn kapcsolták ki a szolgáltatást - tudta meg a Független Hírügynökség. A fűtőmű tulajdonosa azzzal indokolta az intézkedést, hogy a lakosok több millió forint fűtésdíjjal tartoznak, és nem írtak alá egy tizenöt évre szóló hűségnyilatkozatot a céggel. A tartozást az  emberek vitatják, ráadásul azoknál is elzárták a fűtést, akik fizettek. A társasházak bírósághoz fordultak.

Csütörtök este fél tízkor már melegedtek a radiátorok a Vásárhelyi lakótelepen, miután az önkormányzat megvette a két kazánt az eddigi szolgáltatótól, és a városban a távhőt szolgáltató Széphő Zrt.-t bízta meg a fűtéssel.

Az idén kétszer már temperáló fűtésre állt át a cég, hogy jobb belátásra bírja a lakosokat, de bízva a megegyezésben, újraindította.

2009-ben az E.ON zárta el a fűtést télen egy időre a lakótelepen, mert a gázdíjat nem fizette a lakosok tartozása miatt a szolgáltató. Akkor az önkormányzat több mint hétmillió forinttal segített a Vásárhelyi úti lakóknak: kifizette a vállalkozó hátralékát az E.ON-nak, a vállalkozó pedig az azon felüli többmilliós tartozását elengedte az ott élőknek.

A mostani ügy részleteiről pénteken tájékoztat a polgármester. Korábbi cikkünket itt olvashatja

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
    Fotó: [origo] Az ősz haja kilógott a heverő alól A megkötözött öregasszonyra ágyat raktak, a falu szélén élő bácsit halálra verték egy kis fagyasztott húsért. Az ügyészség ezzel vádolja azt a hat férfit, akik közül ...
70
Electrolux EOB 2200 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, könnyen tisztítható, nagyméretű 70 literes sütőtér, légkeverés, grillezés, percszámláló
59.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman testét ajkak borítják Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10