Zárt tárgyalást rendeltek el a betegek zaklatásával vádolt pszichiátriai ápolók perében

Vágólapra másolva!
Az egyik védőügyvéd kérelmére zárt tárgyalást rendeltek el hétfőn annak a három ápolónak a perében, akik az ügyészség szerint vertek és szexuális játékokra kényszerítettek betegeket a kiskunhalasi pszichiátrián.
Vágólapra másolva!

A Kiskunhalasi Városi Bíróságon hétfőn megkezdődött annak a három ápolónak a pere, aki ellen a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat az ügyészség.

A tárgyalás kezdetén az egyik védő zárt tárgyalás elrendelését kérte a bíróságtól. A tanácsvezető bíró helyt adott a kérelemnek, és zárt tárgyalást rendelt el, hozzátette azonban, hogy az ítélethirdetés nyilvános lesz. A bizonyítási eljárás csütörtökig tart majd. Az első tárgyalási sorozatban negyven tanú kihallgatását tervezi a bíróság, azután tavasszal folytatódik a per.

A rendőrség egy 2010 elején tett feljelentés alapján folytatott vizsgálatot az intézetben. A vádirat szerint az egyik férfi szemérem elleni erőszakot követett el egy gondozás alatt álló emberrel szemben, a másik férfit különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértésel vádolják, míg a harmadik ápoló ellen zsarolás a vád. A korábban letartóztatott vádlottak szabadlábon védekeznek.

Megalázás cigarettáért cserébe

A bíróság előtt hétfőn megjelent a három vádlott, valamint az egyik feljelentést tevő ápolónő. Ő a bíróság folyosóján az MTI-nek elmondta: 2009 őszén már jelezték az intézmény vezetésének, hogy elfogadhatatlan és embertelen körülmények uralkodnak egyes osztályokon, érdemi intézkedés azonban nem történt.

"Ezután nem volt más választásunk, mint az, hogy 2010 év elején feljelentést tettünk" - mondta. Elmondása szerint szemtanúja volt annak, hogy az egyik ápoló verte a pszichiátriai és fogyatékos betegek otthonának ápoltjait, illetve "szexuális show műsorokat rendeztek" az ápoltak között, amiért cigaretta volt a jutalom.