Fegyelmi eljárást javasol az ÁSZ az újbudai jegyzővel szemben

Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék  fegyelmi eljárás megindítását javasolja a XI. kerületi jegyzővel szemben az önkormányzatnál feltárt hiányosságok miatt. A képviselő-testület dönt majd arról, hogy meginduljon-e az eljárás.
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék a 2007 és 2010 első negyedéve közötti időszakot vizsgálta a fővárosi XI. kerületi önkormányzatnál, a vizsgálat eredményeiről sajtótájékoztatón tájékoztattak. Sepsey Tamás, az ÁSZ főigazgató-helyettese elmondta, hogy megállapításuk szerint a hivatalban gyengén működött a a szakmai teljesítésigazolás és az utalvány-ellenjegyzés a működési és a felhalmozási célú kifizetéseknél.

A főigazgató-helyettes hozzátette, hogy a számvevők ezt már öt éve is kifogásolták, de mivel azóta nem történt változás, most Filipsz Andrea jegyző munkajogi felelősségre vonását javasolják. A polgármesternek kell kezdeményeznie az eljárás megindítását a képviselő-testületnél.

A 2010 őszi önkormányzati választás után hivatalba lépett Fidesz-KDNP-s polgármester, Hoffmann Tamás elmondta, hogy a testület dönt majd arról, hogy meginduljon-e az eljárás harminc napon belül.