Papp István munkahelyi balesetnek tekinti az elrablását

Vágólapra másolva!
Megfogalmazása szerint munkahelyi balesetnek tekinti az elrablását Papp István, akit 91 nap után engedtek el a fogvatartói Szudánban. Az ENSZ-alkalmazott a Magyar Nemzetnek elmondta, biztos abban, hogy nem politikai indítékai voltak az elrablóinak, pusztán üzletről volt szó.
Vágólapra másolva!

Papp István azon gondolkodik, hogyan folytathatná a munkáját Szudánban, ahol elrabolták, és három hónapig fogva tartották. A Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy legalább elköszönni szeretne visszamenni, és azért, hogy beindítsa azokat a programokat, amelyeket elkezdett. A dárfuriak már hozzájárultak az úthoz, de az ENSZ parancsnokságának és a Terrorelhárítási Központnak a véleményét még ki kell kérnie.

Papp István szerint tisztán üzleti szempontból végrehajtott emberrablásról volt szó. Földrajzilag teljesen más területen lett fogoly, nem pedig ott, ahol a gyermekkatonák társadalomba visszaillesztéséért dolgozott. Arról is beszélt, hogy ezek a gyermekkatonák ugyan tagjai a miliciáknak, de nem harcolnak, a feladatuk inkább a hírszerzés, a vízszállítás és a logisztikai ellátás.