Februárban közös frakcióülésen értékel a Fidesz és a KDNP

Vágólapra másolva!
Az új alkotmány előkészítése, a magyar EU-elnökség feladatai mellett az eddigi kormányzati munkát is értékeli a Fidesz és a KDNP közös frakcióülésén február elején Siófokon. A kormánypártok legutóbb tavaly szeptemberben tartottak kihelyezett frakcióülést.
Vágólapra másolva!

Közös frakcióülést tart február 9. és 11. között a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja Siófokon - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint még nem kapták kézhez a képviselők a kihelyezett ülés tervezett menetrendjét, de a zárt ülésen várhatóan értékelik az elmúlt hónapok történéseit, és áttekintik a következő fél év parlamenti munkáját. A lap szerint Orbán Viktor kiemelt figyelmet szentel majd az alkotmányozással kapcsolatos előkészületeknek. A miniszterelnök egy decemberi interjúban beszélt arról, hogy a tervek szerint március 15-én az Országgyűlés alkotmányozó nemzetgyűlésé alakul át, és április 25-éig csak az alaptörvénnyel foglalkozik majd.

Az ülésen kiemelt téma lesz még az EU-elnökség, és a médiatörvénnyel kapcsolatos hazai és nemzetközi kritikákat is megvitatják. A képviselők az elmúlt fél év kormányzati teljesítményét is értékelik. A Fidesz és a KDNP legutóbb tavaly szeptemberben tartott kihelyezett frakcióülést Tapolcán.