Készülnek a kórházak a küszöbönálló influenzajárványra

Influenza, H1N1, védőoltás, háziorvos
Vágólapra másolva!
Még nem tört ki az influenzajárvány, de az [origo] által megkérdezett kórházak már készülnek a várható megbetegedésekre. A kórházak tapasztalatai szerint még nem indult meg az influenzások rohama, a háziorvosok között viszont van, akihez a megszokottnál több beteg érkezik. A megelőzés legjobb módszerének a védőoltást nevezte minden nyilatkozó, de nem árt az sem, ha kipihenjük magunkat és rendesen étkezünk.
Vágólapra másolva!

Naponta átlagosan 2-3 páciens keresi fel influenzás tünetekkel Barna Zoltán zuglói háziorvost, aki a múlt héten észlelt egy kisebb ugrást a betegek számában. A tavalyi év hasonló időszakához képest kicsit több a megbetegedés, de egy járvány idején sokkal többen szoktak lenni - mondta az orvos az [origo]-nak. A háziorvos a múlt heti emelkedést csak annak tulajdonítja, hogy többen megvárták a szabadságolási időszak végét, mielőtt elmentek volna orvoshoz.

Az ÁNTSZ szerdán jelentette be, hogy egy férfi elhunyt H1N1-fertőzésben, és az év első hetében megugrottak az influenzás megbetegedések. Arra számítanak, hogy két héten belül komoly járvány alakulhat ki. A tisztiorvosi szolgálat külön felhívta a figyelmet az influenza elleni megelőző védőoltás fontosságára.

Az ÁNTSZ szerint az év első hetében 12 600 embert fordult orvoshoz, és jelenleg negyven embert ápolnak kórházban influenzaszerű tünetekkel. Nyolc új beteg került intenzív osztályra, és hét embert kellett géppel lélegeztetni. Az Országos Epidemiológiai Központ szerint 2009. 21. és 2010 20. hete között 2162 ember kapta el a H1N1-et, és 134-en haltak meg influenzavírussal összefüggésbe hozható okokból.

Kevesebben kérik az oltást, mint tavaly

Barna doktor is az oltást nevezte a leghatékonyabb védekezésnek a betegség ellen, de azt mondta, egyelőre a tavalyinál kevesebben kérték tőle a vakcinát. Eddig azokon kívül, akik - mivel fokozottan veszélyeztetettek - rendszeresen kapnak oltást, csak 5-10-en íratták fel vele az 1000-2000 forintos injekciót, amelyeknek mindegyik változata "ugyanazt tudja", a kórokozó három törzse ellen nyújt védelmet - mondta az [origo]-nak. Ez a három törzs: az influenza A vírus két altípusa (a H1N1 és a H3N2), iletve az influenza B vírus (az oltásokról bővebben itt olvashat).

Forrás: MTI

Újbudán nem észleltek túl sok megbetegedést eddig, Kiséri Péter XI. kerületi háziorvos szerint egy hét alatt 10-nél kevesebben keresték fel influenzára utaló tünetekkel. Ő is a védőoltást tette az első helyre a betegség elleni védekezésben. Ennek beadása után két hét kell ugyan, hogy kialakuljon a védettség, de ha valaki hamarabb elkapja a vírust, akkor is enyhébb lefolyású lesz a betegsége. Szerinte is kevesebben kértek eddig oltást, mint tavaly. Ennek oka szerinte az, hogy tavaly az újinfluenzával, a H1N1-megbetegedésekkel kapcsolatos sajtóhírek miatt nagyobb volt a közfigyelem.

A kórházakban még nem indult meg a roham

Az orvos hozzátette, a betegség megelőzésében az oltáson kívül sok múlik azon is, hogy ki mennyire kimerült, mennyire fázik át netán és rendszeresen étkezik-e. Ez a fiatalokra is érvényes. Aki éjjel-nappal dolgozik és napközben csak bekap valamit, az nagyobb valószínűséggel elkapja, mint azok, akik odafigyelnek az étkezésre és a pihenésre - mondta az [origo]-nak.

Az [origo] által telefonon megkérdezett kórházakban eddig még nem vettek fel influenzás betegeket. Ruff György, a Nyírő Gyula Kórház orvos-igazgatója szerint "indulófélben van járvány", amire az intézmény saját fertőzőosztállyal és a dolgozók 75 százalékának beoltásával készül. Az orvos-igazgató is azt tanácsolta, aki teheti, oltassa be magát.

Hemző Erika, a Szent Imre Kórház infektológus főorvosa sem tud arról, hogy a kórházukba került volna influenzás beteg, és a dolgozók körében sem tudnak fertőzésről. A főorvos azt tanácsolta, ne csak az egészségesek óvják magukat a higiénés előírások betartásával - például rendszeres kézmosással -, de a felső légúti panaszokkal küzdők, náthások is figyeljenek oda, hogy mások társaságában lehetőleg zsebkendőbe, könyökhajlatba tüsszentsenek.