Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a filozófuspályázatok miatt

Vágólapra másolva!
A Filozófiai Kutatóintézetnek nyújtott támogatásokkal összefüggésben rendelt el nyomozást a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen. Az ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tett feljelentést.
Vágólapra másolva!

Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya az elszámolási biztos feljelentésével kapcsolatban. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Filozófiai Kutatóintézetének nyújtott támogatásával kapcsolatban Budai Gyula kezdeményezett eljárást.

A BRFK szóvivője, Horváth Katalin Fanni azt mondta, hogy már tavaly ősszel eljárást indítottak az ügyben, de vizsgálják az ezzel kapcsolatos, azóta érkezett feljelentés tartalmát is.

Sajtóinformációk szerint a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal egy tanulmány elkészítésére, három év alatt 70,5 millió forint, vissza nem térítendő támogatást nyújtott a Filozófiai Kutatóintézetnek. A Magyar Nemzet pedig arról írt a héten, hogy öt filozófiai pályaművet, összesen több mint 400 millió forinttal honoráltak. A Magyar Bálint akkori oktatási miniszter által létrehozott és felügyelt NKTH pályázatain 2004-ben és 2005-ben olyan, filozófusok által beadott pályázatok nyertek, amelyeket tartalmi okok miatt vissza kellett volna utasítani.