Elönti a rakpartokat Budapesten a dunai árhullám

Vágólapra másolva!
Elrendelték az első fokú készültséget Budapesten a Dunán levonuló árhullám miatt. Várhatóan hétfőn hajnalban a rakpartok egy részét is elönti a víz, és a szakemberek szerint a hét végéig zárva lehetnek ezek az útszakaszok. 
Vágólapra másolva!

Életbe lépett az első fokú árvízvédelmi készültség a fővárosban. A Dunán levonuló árhullám hétfő hajnalban éri el a rakpartot, és keddre a teljes szakasz víz alá kerül. Az Országos Műszaki Irányító Törzs tájékoztatása szerint arra számítanak, hogy a folyó keddről szerdára 680 centiméter körüli vízállással tetőzik, azaz jövő hét közepén Budapestnél másodfok körüli vízszintek várhatók.

A rakpartok előreláthatólag a hét végéig víz alatt lesznek. A Fővárosi Csatornázási Művek már megkezdte a felkészülést a védekezésre, vasárnap további kilenc árvízvédelmi zsilipet zárnak le. Győr-Moson-Sopron megyében a Duna Vének és Dunaremete közötti szakaszán szombaton 18 órától harmadfokú készültséget rendeltek el. A tetőzés ott hétfőn várható, és a szakemberek gyors apadásra számítanak. A Duna Vének-dunaszentpáli szakaszának teljes hosszán a készültség másod-, több más szakaszán pedig első fokú.