Első fokon pert vesztett Dávid Ibolya az UD Zrt.-ügyben

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság szerint Dávid Ibolya jogsértő módon hozta nyilvánosságra az UD Zrt. egyik vezetőjének Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről készült leiratot 2008-ban. A bíróság ítélete nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Pert vesztett Dávid Ibolya az UD Zrt.-ügyben kedden. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint az MDF egykori elnöke jogsértő módon hozta nyilvánosságra az UD Zrt. egyik vezetőjének, Tóth Jánosnak a Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről készült leiratot 2008. szeptember 12-i sajtótájékoztatóján.

Bár Dávid Ibolya Tóth János felperest a sajtótájékoztatón nem nevezte meg, de a bíróság szerint a közvélemény számára a személy mégis egyértelműen azonosítható volt. Miután pedig magánbeszélgetését engedélye nélkül nyilvánosságra hozták, a súlyos személyiségi jogi jogsértés megvalósult - döntött a bíróság.

Tóth János 15 milliós nem vagyoni kártérítést kért a polgári perben, ám erre bizonyítást nem ajánlott fel, így a Fővárosi Bíróság ebből csupán 1,2 millió forintot ítélt meg. Az elsőfokú döntés nem jogerős.

Dávid Ibolya két és fél éve azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a biztonsági cég megbízást kapott az ő megfigyelésére az MDF tisztújításának befolyásolása érdekében.