Házi őrizetben marad a BKV volt jogi igazgatója

Vágólapra másolva!
A Budai Központi Kerületi Bíróság március 16-ig meghosszabbította Sz. Györgynek, a BKV volt jogi igazgatójának házi őrizetét. A férfit egyebek mellett kötelességszegéssel és vesztegetéssel gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Továbbra is házi őrizetben marad Sz. György, a BKV volt jogi igazgatója - döntött a Fővárosi Bíróság. Indoklása szerint továbbra is alappal kell tartani a gyanúsított szökésétől vagy elrejtőzésétől, ezért nem lehet enyhébb kényszerintézkedést alkalmazni. A bíróság szerint a házi őrizet elrendelése óta a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült, sőt, a terhére róható bűncselekmények köre tovább bővülhet.

A bíróság közölte azt is, hogy a házkutatásokkor lefoglalt iratok értékelése még nem fejeződött be, és az ügyben további tanúk meghallgatása is várható. A BKV volt jogi igazgatóját kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

A vesztegetési ügy, amelyben Sz. György is érintett, 2009. december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök először egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban, vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sz. György.

Az üggyel összefüggésben R-V. Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét is letartóztatták. Az ő előzetes letartóztatását tavaly nyáron megszüntették, majd házi őrizetet, 2010. december 2-án pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.