Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a BKV-Alstom szerződés ügyében

Vágólapra másolva!
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a BKV és az Alstom közötti, metrókocsik gyártására és szállítására vonatkozó szerződés miatt. Az ügyet hamarosan a Nemzeti Nyomozó Iroda veszi át.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség a BKV és az Alstom közötti szerződés miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indítottak eljárást, de az anyagi kár nagysága miatt hamarosan a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszi át az ügyet.

A 2-es és a 4-es metró új szerelvényeit a 2006-ban megkötött szerződés szerint az Alstom gyártotta volna, a 2-es metró vonalára már el is készült 22 szerelvény, a BKV pedig már kifizetett 30 milliárd forintot a francia cégnek. Az Alstom azonban nem tudta megszerezni a szükséges végleges típusengedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH), amely októberben jogerősen elutasította a cég utolsó fellebbezését is. A BKV emiatt október 20-án felmondta az Alstommal kötött szerződését, mivel az engedély hiányában a magyar vonalakon nem közlekedhetnek a kocsik. A szerződés felmondásával párhuzamosan a BKV megpróbálta lehívni a felmondás esetére járó 37 milliárd forintos bankgaranciát. Ezt azonban az Alstom megtámadta a nanterre-i bíróságon, a cég szerint ugyanis a garanciák lehívása és a szerződés felmondása is jogtalan. A bíróság a francia cégnek adott igazat.

A főváros fellebezett a francia bíróság határozata ellen, Tarlós István főpolgármester azt nyilatkozta, hogy a főváros nem mond le a 37 milliárd forintról. A metrókocsik sorsának alakulását folyamatosan követheti ezen az oldalon.