Parkoló autókon ugráló rongálókat keres a rendőrség

Vágólapra másolva!
Parkoló autók tetején ugrált és szaladt át három férfi még decemberben Budapest belvárosában. A rendőrség keresi az ismeretlen tetteseket, akik több autót is megrongáltak.
Vágólapra másolva!

Több autót is megrongált három férfi Budapest VI. kerületében december 5-én - közölte a rendőrség. Az egyik térfigyelő kamera képén látszik, ahogy két férfi a terézvárosi Révay utcában átszalad egy VW Bogár tetején, harmadik társuk pedig az utcáról fotózza őket. A Bogár több helyen megrongálódott. Majd kicsit arrébb, a Révay közben is felugrottak egy autóra, és végig is gyalogoltak rajta. Ennek a kocsinak a csomagtartója több helyen behorpadt, és beszorult az ajtaja. A BRFK rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen, és kéri, hogy aki tud az esetről, az jelentse a rendőrségen.