Vágólapra másolva!
Az 53 tagú Országos Cigány Önkormányzatban 37 mandátummal bíró Lungo Drom vezetőjét választották a testület elnökévé. Az alakuló ülésen csak Kolompár Orbán, az ellenzék vezetője nem volt ott, mert ellene folyó tárgyaláson kellett megjelennie.
Vágólapra másolva!

Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselőt, a kisebbségi választások győztes szervezetének, a Lungo Dromnak a vezetőjét választotta elnöknek az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) új képviselő-testülete csütörtöki budapesti alakuló ülésén.

Az 53 tagú testület megjelent 52 képviselője a mandátumátvétel után tartott, zárt alakuló ülésen egyedüli jelöltként, ellenszavazat és tartózkodás nélkül választotta meg vezetőnek Farkas Flóriánt.

A testületben a január 9-i elektori voksolás eredményeként a Lungo Drom kapott többséget, és 37 képviselőt delegálhatott, míg a rivális szervezet, az OCÖ-t eddig irányító Kolompár Orbán vezette Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) 16 mandátumot szerzett.

Az alakuló ülésen csak Kolompár Orbán nem vett részt, mert az ellene folyó bírósági ügy tárgyalásán kellett megjelennie Kecskeméten.