Figyelmeztető lövéseket adtak le egy tuniszi tüntetésen

Vágólapra másolva!
Folytatódtak a tüntetések a tunéziai fővárosban. Csütörtökön mintegy ezren vonultak Tuniszban az eddigi uralkodó párt székháza elé, a hadsereg figyelmeztető lövéseket adott le, hogy a tiltakozók ne próbáljanak átmászni a székház udvarát körülvevő falon.
Vágólapra másolva!

Lövések is dördültek egy tuniszi tüntetésen csütörtökön. Ezer ember tüntetett Tunézia fővárosában az eddigi uralkodó székháza előtt, a hadsereg figyelmeztető lövéseket adott le, hogy a tiltakozók ne próbáljanak átmászni a székház udvarát körülvevő falon. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés. "A nép a kormány lemondását akarja" - skandálták a tüntetők, és "Nem félünk már tőletek, árulók", valamint "RCD, kifelé!" szövegű transzparenseket tartottak a magasba, az utóbbival a bukott Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjára, az Alkotmányos Demokratikus Egyesülésre utalva.

A korábbi napokon történtekkel ellentétben a demonstrálóknak most sikerült eljutniuk a belügyminisztériumhoz és onnan folytatni útjukat az RCD-székházig, erőszak nélkül átjutva a Habíb Burgiba sugárút vékony rendőrkordonjain. A harckocsik, amelyeket több napja állított a hadsereg a székház elé, csütörtök reggel már nem voltak ott. "Én önökkel vagyok. Nem fogunk lőni önökre, csak az a lényeg, hogy a gyűlés békés legyen" - intette nyugalomra a tömeget a hadsereg egy ezredese, és az emberek megtapsolták.

A tunéziai utcák népe és az ellenzék egy része élesen bírálja, hogy Ben Ali volt csapatának nyolc tagja benne van a hétfőn alakult átmeneti kormányban, s ott olyan kulcsposztokat birtokolnak, mint a belügyi, a védelmi, a külügyi és a pénzügyi tárca. Csütörtökön egyébként mindegyikük lemondott RCD-tagságáról és pártbeli megbízatásairól. Az ENSZ adatai szerint több mint száz ember halt meg eddig a zavargásokban, a világszervezet vizsgálatot ígért az ügyben.