Átfogó rendőri ellenőrzés lesz a Pest megyei szórakozóhelyeken

Vágólapra másolva!
Átfogó rendőri ellenőrzésre számíthatnak a közeljövőben Pest megye számos szórakozóhelyén. A rendőrség sem a helyszínekről, sem az időpontokról nem adott tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

A West-Balkánban történt tragikus esettel összefüggésben átfogó rendőri intézkedés kezdődik Pest megyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. A szóvivő az Országos Rendőr-főkapitányság által kiadott intézkedési terv kapcsán elmondta: előzetes felmérés alapján döntenek majd arról, hogy melyik szórakozóhelyeket ellenőrzik, de sem a helyszínekről, sem az akciótervnek megfelelően tartandó razziák időpontjáról és mélységéről nem közölnek részleteket.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése után az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának vezetője kijelentette, hogy az egész ország területén várhatók razziák, elomondta: az akció már megkezdődött, de ez nem azt jelenti, hogy a napokban valamennyi helyet ellenőrzik. Mint mondta a lehető legtöbb szórakozóhelyre, a lehető legrövidebb időn belül kimennek az ellenőrzésre jogosult hatóságok.

Január 15-én éjszaka a Nyugati téri West-Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Hat ember ellen indult eljárás. A terézvárosi jegyző szerdán kilencven napra bezáratta a szórakozóhelyet.