Átrobogott a vonat egy idős férfi felett Törökszentmiklóson

Vágólapra másolva!
Könnyű sérüléssel megúszta az az idős férfi, aki egy Intercity elé vetette magát Törökszentmiklóson, de a vonat átrobogott felette. A helyszínelés miatt az érintett szakaszon másfél órán keresztül állt a vasúti közlekedés.
Vágólapra másolva!

Az elsődleges információkkal ellentétben könnyű sérülésekkel úszta meg a balesetet az a gyalogos, akit egy InterCity vonat ütött el vasárnap, a délutáni órákban Törökszentmiklósnál - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

A helyszíni vizsgálat adatai alapján a 83 esztendős helybeli férfi feltehetőleg öngyilkossági szándékkal állt a sínek közé a vonat érkezésekor Törökszentmiklós belterületén, a Szent László király úti vasúti átjárótól mintegy száz méterre, a nyílt pályán. A vonat vezetője az idős embert észlelve hangjelzéssel próbálta őt figyelmeztetni a veszélyre, majd vészfékezett is, ám erre a gyalogos a sínek közé vetette magát. A szerelvény ezután átrobogott felette.

Bár az első hírek arról szóltak: a férfi a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett, utóbb kiderült: mindössze egy nyolc napon belül gyógyuló, néhány centiméteres vágott seb keletkezett a homlokán. A mentőket már az árokparton ülve várta. A helyszínelés idejére szünetelt a vasúti közlekedés, de a baleset után mintegy másfél órával újra elindultak a vonatok az érintett vonalszakaszon.