Egymilliós büntetést kapott egy volt BKV-vezető

Vágólapra másolva!
Jogerősen egymillió forint büntetésre ítélték Dányi Józsefet, a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettesét közérdekű adattal való visszaélés miatt. A vezető 2006-ban megtagadta a cég reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések adatainak kiadását.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő másfél évig várt arra, hogy a BKV kiadja a Peron Kft.-vel kötött szerződését a reklámfelületek bérbeadására. Miután a kért adatokat nem kapta meg, pert indított a BKV ellen közérdekű adatok eltitkolása miatt. A perben korábban elhangzott, hogy a közlekedési társaság a polgári perben még a másodfokú tárgyalást megelőzően kiadta a kért adatokat.

A korábban az index.hu birtokába került 1999-es dokumentum szerint a Peron Kft. öt évre kizárólagos jogot kapott a BKV járművein, területein reklámfelületek értékesítésére, és ezt öt évvel meghosszabbíthatta egyoldalú nyilatkozatával.

Az internetes hírportál később arról számolt be, hogy a szerződés szerint a BKV fix bérleti díjat kapott a Peron Kft.-től. Ez 2000-ben 380 millió, 2001-ben 420 millió, 2002-ben 460 millió, 2003-ban 500 millió, 2004-ben 520 millió, 2005-ben 517 millió, 2006-ban 529 millió, 2007-ben pedig 583 millió forint volt.

Az elsőfokú határozat értelmében Dányi József tudatosan döntött a cég jogászának álláspontjával ellentétesen, és tagadta meg a kért adatok kiadását, holott ezek egyértelműen közérdekű adatoknak minősülnek.

A másodfokon eljáró bíró az elsőfokú döntést megalapozottnak tartotta, a kiszabott egymillió forintos büntetéssel egyetértett. Az ítélet jogerős.