Homofób litvánok mellé kerülhet a médiatörvény az uniós szégyenpadon

Európai Parlament, Strasbourg, EU-elnökség
Vágólapra másolva!
Egyetlen alkalommal fordult elő az EU történetében, hogy egy tagállamot az Unió alapjogainak megsértése miatt állítottak pellengérre. Litvániát egy 2009-es, a kiskorúak védelmére hozott, de az EU szerint homofób törvény miatt szorongatta meg az Európai Parlament, amely hasonló érveket dobott be, mint a magyar médiatörvényt vizsgáló EU-biztos. A litvánok akkor a keménykedést választották, a magyar kormány azonban többször jelezte, hogy kész a kompromisszumra.
Vágólapra másolva!

"Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna" - áll az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkében, amelyre Neelie Kroes európai biztos hivatkozott a magyar kormánynak írott pénteki levelében. A biztos szerint az Európai Bizottság kételkedik abban, hogy a magyar médiatörvény megfelel ennek az előírásnak. Kroes felvetésének különös súlyt ad, hogy a Bizottság korábban azt jelezte és a magyar kormány is azt hangsúlyozta, hogy a médiatörvény körüli uniós vita technikai jellegű, nem terjed ki az EU alapjogaira.

Az EU Alapjogi Chartáját 2000. december 7-én írták alá a nizzai csúcstalálkozón. Az EU által garantált alapvető emberi, politikai és szociális jogok gyűjteménye az EU - végül meg nem született - alkotmányának is része lett volna az eredeti elképzelés szerint, a 2009-ben hatályba lépett lisszaboni szerződéssel viszont kötelező érvényű jogszabállyá vált az Unió tagállamaiban (a charta teljes szövegét itt olvashatja).

A lisszaboni szerződés szerint az Alapjogi Charta azoknak a jogoknak a gyűjteménye, amelyekkel valamennyi európai polgárnak rendelkeznie kell. Az Alapjogi Charta olyan jogszabály, amelyre az egyes tagállamok bíróságai előtt is hivatkozni lehet (az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének honlapján található esetjogi gyűjtemény szerint gyakran hivatkoznak is), illetve megsértése esetén az Európai Bírósághoz lehet fordulni.

A litvánok erővel védték a homofób törvényt

Uniós tagállammal szemben eddig egyszer merült fel, hogy jogalkotása megsérti az Alapjogi Chartát. 2009-ben Litvániában a parlament elfogadta a "kiskorúakat a nyilvános információk káros hatásaitól védő" törvényt, amely megtiltja, hogy a gyerekek számára elérhetők legyenek a "homoszexuális, biszexuális vagy poligám kapcsolatokat támogató" információk, mert azok károsak lehetnek a fejlődésükre. Bár a litván köztársasági elnök megvétózta a törvénymódosítást, a parlament ismét megszavazta azt.

Nem sokkal később már az Európai Parlamentben (EP) is napirendre került a litván jogszabály. Az EP 2009 szeptemberében hozott állásfoglalása nem mondta ki ugyan egyértelműen, hogy a litván törvény ellentétes az EU-s joggal (csak vizsgálatot kért az alapjogi ügynökségtől), de a hivatkozások közt szerepel az Alapjogi Charta 21. cikke, amely az etnikai vagy vallási diszkrimináció mellett a szexuális irányultság alapján való megkülönböztetést is tiltja.

A litván parlamentet azonban nem érdekelte sem a hazai, sem a külföldi bírálat, és nem vonta vissza a törvényt. Sőt, tavaly novemberben módosította a közigazgatási törvénykönyvet is, és akár 2900 eurós pénzbírsággal sújtható szabálysértéssé nyilvánította a "homoszexualitás nyilvános támogatását". A kérdést tavaly november végén az EP-ben ismét felvető képviselőknek Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke azt mondta: a testület vizsgálja a litván jogszabályt, de elsősorban a magyar médiatörvény ügyében is sokat emlegetett audiovizuális irányelv szempontjából. Reading azt mondta: "egyértelmű, hogy az Unió beavatkozhat" az alapjogok megsértése esetén, de azt is beismerte, hogy még vizsgálják, hogyan tudják kikényszeríteni a charta betartását.

Bár mind a litván, mind a magyar jogszabály esetében felmerült az alapjogok sérelme, a vizsgálatot nem elsősorban a charta, hanem a médiaszolgáltatásokról szóló audiovizuális irányelv alapján folytatják. A két ügy között ugyan nyilván sok a különbség, de a párhuzamok közé tartozik az is, hogy a magyar törvény megalkotása melletti egyik indok is a kiskorúak hatékonyabb védelme volt. Orbán Viktor miniszterelnök például a német Bild című bulvárlapnak azt mondta: eddig semmilyen szabályozás nem védte a gyermekeket és a fiatalokat az erőszak, a pornográfia vagy az antiszemitizmus ellen.

A magyar kormány a december legvégén felerősödött nemzetközi bírálatok után először elutasította, hogy bármit módosítson a jogszabályon, januárban azonban már több kormánytisztviselő is jelezte: ha az Európai Bizottság vizsgálata problémásnak találja a törvény egyes részeit, akkor a magyar kormány kész változtatni a jogszabályon.

Nehezen megy át az uniós akarat

Az EU-nak hagyományosan nehézséget okoz, hogy rákényszerítse akaratát a tagállamokra, ha nem valamilyen egyértelmű, konkrét jogszabálysértésről (például egy EU-s direktíva átvételének elmaradásáról) van szó. A leghevesebb vitákat még 1999-ben az Ausztria elleni politikai szankciók váltották ki. Ennek oka azt volt, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) koalícióra lépett az akkor Jörg Haider által vezetett, külföldön szélsőjobboldalinak és populistának minősített Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ).

Bár Haider lemondott a pártelnökségről, és a kormányban sem vállalt szerepet, a koalícióból nemzetközi botrány lett. Több EU-tagállam - a leghangosabban Franciaország - követelte Ausztria kiközösítését. Egy rövid időre az EU-tagállamok kormányai megszakították a hivatalos kapcsolatokat Ausztriával, de hamarosan kiderült, hogy a politikai karantén nem tartható fenn: a bécsi kormány ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy megvétóz minden fontos uniós döntést, például a kelet-európai országok csatlakozását.

Az EU végül egy Bölcsek Tanácsának nevezett, tapasztalt diplomatákból álló bizottságot jelölt ki annak megvizsgálására, hogy az FPÖ kormányzati szerepvállalása milyen következményekkel járt. A testület végül 2000-ben megállapította, hogy az osztrák kormánykoalíció nem hozott olyan törvényeket, amelyek sértenék a demokratikus alapelveket. A politikai szankciókat feloldották, és az elszigetelési kísérletet azóta is gyakran úgy emlegetik, mint annak bizonyítékát, hogy az EU nem tud érdemben beleszólni a tagállamok belpolitikájába.

Mégsem mindenki egyenlő

A magyar médiatörvény uniós vizsgálatának következményeit bonyolítja az is, hogy Unió alapértékeit összefoglaló Charta nem minden tagállamra vonatkozik. Bár a Charta rendelkezéseit elvileg minden tagállam tiszteletben tartja, két ország, Nagy-Britannia és Lengyelország esetében külön rögzítették, hogy állampolgáraik nem fordulhatnak erre hivatkozva az Európai Bírósághoz. A londoni és a varsói kormány szerint ugyanis ez beavatkozás lenne a nemzeti jogrendbe. A két ország azért kaphatott ilyen felmentést, mert különben nem fogadták volna el az EU reformjáról szóló lisszaboni szerződést.

Hasonló kivételezett helyzetet követelt Csehországnak 2009-ben Václav Klaus cseh államfő. Klaus szintén a lisszaboni szerződés aláírásának feltételeként szabta, hogy egy, a szerződéshez csatolt nyilatkozatban mondják ki, hogy Csehország mentességet kap az Alapjogi Charta hatálya alól. Klaus attól tartott, hogy a második világháború után kitelepített szudétanémetek (és felvidéki magyarok) a Chartára hivatkozva visszakövetelhetik elkobzott vagyonukat (a döntésről itt olvashat részletesen).