Elgázolta volt albérlőjét egy férfi Dunaharasztiban

Vágólapra másolva!
Szóváltás után az autójával üldözni kezdte, majd elütötte volt albérlőjét egy dunaharaszti férfi kedden. Az elgázolt fiatalember súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

Lopással vádolta meg, majd autójával elgázolta volt albérlőjét egy férfi Dunaharasztiban. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a férfi azért keveredett szóváltásba korábbi albérlőjével kedden, mert azt feltételezte, hogy a 24 éves fiatalember műszaki cikket tulajdonított el az egyik lakrészből.

Miután kérdőre vonta volt albérlőjét, a megvádolt férfi elmenekült a helyszínről. A tulajdonos kocsival indult utána, majd - eddig ismeretlen körülmények között - elütötte. A baleset következtében a fiatalember súlyos sérüléseket szenvedett.