Vágólapra másolva!
Megemelik és megerősítik Szikszón a Vadász-patak gátját. A vízfolyás a tavalyi árvíz idején elöntötte a várost.
Vágólapra másolva!

Hatalmas pusztítást végzett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón a tavaly nyáron megáradt Vadász-patak, amelynek gátját most megerősítik, megemelik. 440 millió forintba kerül a patak környezetének rekonstrukciója, a kivitelezés az időjárástól függően néhány héten belül megkezdődik.

Először Szikszó belterületén a patak medrét tisztítják ki, és kiirtják a cserjéket, majd megerősítik a gátat. A Vadász-patak medrébe az elmúlt évtizedekben nagy mennyiségű kommunális hulladék és építési törmelék is került, ami a vízminőséget is rontotta, most ezt is kitakarítják.

A patak mindkét partján 1430 méter hosszan vasbeton támfalat építenek, ezzel a jelenlegi gát szintjét egy méterrel megemelik. Az új védmű egy tavaszi árhullám esetén már megvédené a várost a víztől.

Szikszón a tavalyi árvízben mintegy négyszáz ingatlan sérült meg, miután a településen átvezető Vadász-patak méteres vízzel árasztotta el a házakat.