Felfüggesztettet kapott két rendőr a 2006-os túlkapások miatt

Vágólapra másolva!
Jogerősen fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt két rendőrt a Fővárosi Ítélőtábla, mert 2006 őszén, a budapesti tüntetések alkalmával felszólítás nélkül kiemeltek egy férfit a tömegből, és durván bántalmazták.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt két rendőrt, akik a 2006. október 23-i tüntetések alkalmával bántalmaztak egy férfit. Az ítélőtábla indoklása szerint minden rendőrnek meg kell tanulnia, hogy jogállamban csak törvényes keretek között alkalmazhat erőszakot, intézkedéskor óriási a hatalma, de a felelőssége is, az elszámoltatástól pedig sem parancsnokai, sem a kormányok nem védhetik meg, kizárólag csak az, ha jogszerűen járt el.

Az ítélőtábla annyiban módosította a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt első fokon kiszabott fél év - egy évre felfüggesztett - szabadságvesztés büntetéseket, hogy mellőzte a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli előzetes mentesítést, így a két vádlottnak távoznia kell a rendőrségtől.

Nem ez volt az első ítélet a 2006-os tüntetésekkel kapcsolatban, legutóbb 2010 decemberében kapott felfüggesztett börtönt egy nyugdíjas rendőr. (Erről itt olvashat bővebben.)