[origo] itthon

100
90

Százmilliós óvadékért szabadulhat Gál György egykori SZDSZ-es politikus

[origo]|2011. 01. 26., 8:44|Utolsó módosítás:2011. 01. 26., 9:28|

Százmillió forintban állapította meg a Fővárosi Bíróság Gál György egykori szabad demokrata politikus, az erzsébetvárosi önkormányzati testület korábbi gazdasági bizottsági elnökének óvadékát - írta a szerdai Magyar Nemzet.

Százmillió forint bírósági letétbe helyezésével szabadulhat az előzetes letartóztatásból Gál György, Hunvald György volt szocialista polgármester vádlott-társa - írja a Magyar Nemzet a Fővárosi Bíróság nem jogerős határozatára hivatkozva. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a politikus védője, Bárándy Péter 16 millió forint óvadékot ajánlott fel, de erre nemet mondott az eljárás bírája. Bárándy Péter a napilapnak úgy nyilatkozott, hogy tudomásul vették a határozatot, de az ügyészség megfellebbezte a döntést, így az óvadékkérelmet a Fővárosi Ítélőtábla bírálja el. Ha a másodfokú bíróság helybenhagyja a határozatot, azután kerülhet házi őrizetbe Gál György, hogy a letéti számlán elhelyezi a megállapított összeget - áll a Magyar Nemzet cikkében. Hunvald György, Gál György és társaik ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »