Megszűntették az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója elleni nyomozást

Vágólapra másolva!
A katonai ügyészség megszűntette a Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója ellen tavaly indult nyomozást. Balajtit egy jobbikos képviselő jelentette fel, miután három társával fennakadt egy, a parlamenti munkájukhoz szükséges titkosszolgálati átvilágításon.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt indult eljárásban a Budapesti Katonai Ügyészség - közölte szerdán a katonai ügyészség szóvivője Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője Balajti László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója ellen tett feljelentéséről. A még múlt évben hozott, nyomozást megszüntető határozat ellen Staudt panasszal élt, amit a Katonai Főügyészség elutasított, így a nyomozást megszüntető határozat jogerőre emelkedett.

A Jobbik négy országgyűlési képviselőjéről tavaly nyáron a C típusú átvilágítás során az AH azt állapította meg, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Balla Gergő, Endrésik Zsolt és Schön Péter a honvédelmi és rendészeti, Staudt Gábor pedig a nemzetbiztonsági bizottságban képviselte volna a Jobbikot, de fennakadtak a vizsgálaton. Staudt ezután hivatali visszaélés és becsületsértés bűntette miatt feljelentést tett Balajti ellen.