Mindenhol járhatók az utak az éjszakai havazás után

Vágólapra másolva!
Rendben elindult hajnalban a közösségi közlekedés a fővárosban az éjszakai havazás után, és a Dunántúl nyugati és délnyugati részén sem okozott eddig fennakadást a hajnali havazás. Reggel a jeges úton több autó csúszott egymásba a 81-es főúton Felsődobosnál.
Vágólapra másolva!

Nem okoz gondot a fővárosi közösségi közlekedésben, hogy csütörtök hajnalig esett a hó Budapesten - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF). Az éjszakai műszakban 85 munkagéppel folyamatosan sózták az utakat. Szerda késő délutántól csütörtök hajnalig öt centiméter esett a fővárosban.

Az FKF Zrt. azt kérte a magánházak tulajdonosaitól, és a társasházak üzemeltetőitől, hogy az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat - a gyalogos balesetek elkerülése érdekében - tisztítsák meg és síkosságmentesítsék, de ne úgy, hogy az úttestre tolják a havat.

Eddig nem okozott fennakadást a havazás a Dunántúl nyugati és délnyugati részén sem. Csütörtök hajnal óta esik, 1-2 centiméteres hó hullott eddig. Az utak enyhén csúszósak, de járhatóak. Megközelíthetetlen települések sincsenek - tájékoztattak a Vas, a Zala, és a Somogy megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok munkatársai.

A rendőrség tájékoztatása szerint öt-hat autó csúszott egymásba, illetve az árokba csütörtök reggel a 81-es főúton, Felsődobos térségében; egy ember megsérült. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének elmondása szerint itt nem a havazás, hanem a felfagyott, jeges út okozta a balesetet. A közútkezelőt ezért felkérték, hogy síkosságmentesítse az útszakaszt a további balesetek megelőzése érdekében.