Öt városban tüntettek a sajtószabadságért

Vágólapra másolva!
Több ezren tüntettek a sajtószabadságért Budapesten, a Kossuth téren. A Facebookon már másodszor szervezett demonstrációkat megtartották Szegeden, Pécsen, Debrecenben és Gyulán is.
Vágólapra másolva!

Ismét a médiatörvény ellen tüntettek a Parlament előtt csütörtökön este egy demonstráción, amelyet a Facebookon szerveztek a sajtószabadságért. A tüntetésen - ahogy két héttel korábban - most is több ezren voltak.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JacCg2OViT45otOd

Jeney Orsolya, az Amnesty International magyarországi igazgatója a médiatörvény visszavonására, vagy a sajtó- és véleményszabadság, illetve a tájékozódáshoz fűződő jog figyelembevételével történő módosítására szólította fel a kormányt. Azt mondta, a szervezet a világ több pontján levelet juttatott el a magyar nagykövetségeknek, amelyben a jogszabállyal szembeni kifogásait részletezte. Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke a tüntetésen azt mondta, a közösségi oldalakon szerveződött demonstráció azt mutatja, a kritikus hangokat nem lehet elhallgattatni.

Ugyanebben az időben az ország több más városában is tüntettek a sajtószabadságért: Debrecenben, Pécsen, Szegeden és Gyulán.

A médiatörvényről szóló összes cikkünket itt megtalálja.