Jogerősen elítéltek volt APEH-dolgozókat

Vágólapra másolva!
Három és öt év közötti börtönbüntetésre ítéltek volt Bács-Kiskun megyei APEH-dolgozókat, akik adótitoknak minősülő adatokat adtak ki pénzért vállalkozóknak. Az ítélet jogerős.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Ítélőtábla jogerősen három és öt év közötti börtönbüntetésre ítélt három korábbi adóhivatali dolgozót és társaikat folytatólagosan, hivatalos személy által, kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettében és más bűncselekményekben.

Az első- és a másodrendű rendű vádlott még 2002-2003-ban ismerkedett össze a Bács-Kiskun Megyei APEH Igazgatóságon, egyikük karbantartóként, míg a másik köztisztviselőként dolgozott ott. A karbantartóként dolgozó, nagy ismeretségi körrel rendelkező másodrendű vádlott férfi adózással kapcsolatos kérdésekben nem tudott eljárni, így a barátnőjét és a revizorként dolgozó harmadrendű vádlottat vonta be az "ügyintézésbe".

A férfi az információk továbbadásáért pénzt kért, és ezt a barátnője jól tudta, mégis kiadta az adózással kapcsolatos információkat. Küldtek például valótlan tartalmú levelet egy betéti társaság vezetőjének, aztán megkeresték, hogy pénzért elintézik, hogy a cég abban az évben már ne kapjon több adóvizsgálatot.

Az első- és másodrendű vádlott 2007 februárig dolgozott a hivatalnál, míg a harmadrendű vádlott revizort 2007 szeptemberében felfüggesztették az állásából.

Az ítélőtábla az elsőrendű vádlottat a három év börtönbüntetés mellett öt évre eltiltotta az adóhatósági adminisztrátori, adóügyi előkészítői és adatszerző foglalkozástól. A másodrendű vádlottat négy és fél év börtönbüntetéssel sújtotta, a harmadrendű vádlottra pedig öt év börtönt szabott ki, s végleges hatállyal eltiltotta az adóellenőri foglalkozástól. Az ötödrendű vádlott két és fél év börtönt kapott, a cégvezetőket pedig felfüggesztett szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújtotta a táblabíróság.