Nem lesz mélygarázs a Nemzeti Múzeumnál

Vágólapra másolva!
Mégsem lesz mélygarázs a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, mert a kormány visszavonta a konstrukcióról szóló rendeletet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlöny pénteki számából kiderül, hogy a kormány visszavonta azt a határozatot, amely szerint PPP-konstrukció keretében mélygarázs épült volna a Nemzeti Múzeum kertjében. Az ezzel kapcsolatos közbeszerzési pályázat kiírására Gyurcsány Ferenc, akkori miniszterelnök hatalmazta fel a nemzeti kulturális örökség minisztert öt évvel ezelőtt. A beruházás miatt a Levegő Munkacsoport még bírósághoz is fordult, mert úgy vélték, a környéken semmi szükség egy újabb parkolóra.

Valószínűleg a Kossuth térre tervezett mélygarázs sem fog megvalósulni a közeljövőben, miután György István alpolgármester decemberben azt javasolta, hogy állítsák le a beruházást. (Erről itt olvashat bővebben.)

A fővárosi önkormányzat és az Országgyűlés Hivatala még 2008-ban írt alá megállapodást a Kossuth téri mélygarázzsal kapcsolatos beruházásokra. A Parking Kft. koncessziós szerződésben vállalta a beruházás teljes megvalósítását, 2010. december 31-i határidővel, de nem tudta időben megszerezni a jogerős építési engedélyt egy V. kerületi korlátozó rendelet miatt.