Szennyezett a levegő több vidéki városban is

Vágólapra másolva!
Ismét szmogriadó van Várpalotán, Debrecenben pedig a szálló por légköri koncentrációja meghaladta a riasztási küszöbértéket vasárnap. A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban nem várható jelentős javulás.
Vágólapra másolva!

Miskolcon túllépte a szálló por koncentrációja a riasztási küszöbértéket a Búza téri és a Lavotta utcai automatikus mérőállomásokon, ezért a város polgármestere hétfő délután elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. A polgármester arra kéri a város lakóit, hogy személyautóikat, főleg a dízelüzeműeket lehetőleg ne használják, vegyék minél többen igénybe a tömegközlekedési járműveket, vagy közlekedjenek gyalog.

Ismét szmogriadó van Várpalotán, mert a szálló por koncentrációja két egymást követő napon átlépte a riasztási küszöbértéket - közölte honlapján az önkormányzat.

A lakosságot arra kérik, hogy mérsékeljék a sok légszennyező anyagot kibocsátó dízelüzemű, illetve kétütemű járművek használatát, és lehetőség szerint a saját gépjármű helyett a közösségi közlekedést használják. A polgármester a légszennyezettség további romlásának megelőzésére kéri, hogy Várpalota egész területén mérsékeljék a szén-, a fa- és az olajtüzelésű fűtőberendezések használatát.

Nagy Attila, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levegőtisztaság-védelmi laboratóriumának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy illetékességi területükön erősen szennyezett a levegő Veszprémben és Székesfehérváron, de további intézkedésre a légszennyezettség miatt várhatóan csak Várpalotán lesz szükség.

Debrecenben átlépte a riasztási küszöbértéket a szálló por légköri koncentrációjának 24 órás átlagértéke vasárnap - közölte a Független Hírügynökséggel Pál Csaba, a városháza sajtóreferense.

Hozzátette, hogy a rövid távú meteorológiai előrejelzések szerint az időjárásban jelentős változás nem valószínű, így a levegőminőség számottevő javulása nem várható. A légszennyezettség további romlásának elkerülése érdekében arra kérik a lakosságot, hogy kerüljék a személygépjárművek - főként a dízelüzeműek - használatát, lehetőség szerint utazzanak a tömegközlekedési eszközökkel, kerékpárral vagy gyalog.

A Kalotaszeg téren, a klinikánál és a Hajnal utcában lévő állomáson mértek a küszöbértéknél magasabb szintet. Budapesten és Nyíregyházán már elrendelték a tájékoztatási fokozatot.