Szabadlábon a hűtlen kezeléssel gyanúsított volt földművelésügyi államtitkár

2011.02.01. 15:03

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte Benedek Fülöp volt földművelésügyi szakállamtitkárt, akit hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak.

Megszűntette a volt földművelésügyi szakállamtitkár előzetes letartóztatását és az ügyészség házi őrizetre vonatkozó indítványát is elutasította a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Benedek Fülöp, akit hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak, szabadlábon védekezhet a jogerős döntés alapján.

Benedek Fülöpöt 2010. november 4-én hallgatták ki gyanúsítottként, majd vették őrizetbe. A gyanúsítás szerint Benedek 2005 és 2007 közt jogosulatlanul szervezett protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját céljára rendelt facsemetéket a Nemzeti Földalapkezelő fiktív tanácsadói szerződések útján fizesse ki. Ezzel a gyanúsított az ügyészek szerint több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

Benedeket tavaly decemberben első fokon másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hivatali visszaélés miatt a Heves Megyei Bíróság. Az ügy előzménye egy 202 hektáros, pákozdi ingatlan művelésből való, a jogszabályok megsértésével történt kivonása. Az ítélet szerint Benedek intézte el, hogy az állami tulajdonú természetvédelmi terület vállalkozói tulajdonba kerüljön, és mint művelés alól kivont föld, alkalmassá váljon beruházásra (a történetről és Benedek személyéről itt olvashat bővebben.).

Az ítélet után Benedek felajánlotta lemondását a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. agrárügyekért felelős vezérigazgató-helyettesi posztjáról, amit Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter elfogadott. Benedek idén januárban az OTP Csoportnál kapott állást, az agrárfinanszírozás területén.

KAPCSOLÓDÓ CIKK