Megszűnt a szmogveszély Budapesten és Miskolcon is

Vágólapra másolva!
Javult a levegő minősége, ezért a Főpolgármesteri Hivatal megszüntette a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. Miskolcon is mérséklődött a szállópor koncentrációja, ezért megszűnt a szmogriadó riasztási és tájékoztatási fokozata is.
Vágólapra másolva!

Az ellenőrzött adatok alapján a kisméretű szálló por koncentrációja egyik fővárosi mérőponton sem érte el a tájékoztatási küszöbértéket, általában az annál alacsonyabb, egészségügyi határérték körül mozgott, ezért a Főpolgármesteri Hivatal megszüntette a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. Tarlós István főpolgármester köszönetet mondott azoknak, akik kevesebbet ültek autóba, és inkább a tömegközlekedést választották.

A főpolgármester hétfőn rendelte el a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, és a légszennyezettségi szint további romlásának megelőzése érdekében a lakosságot és a légszennyezőket önkorlátozásra kérte fel. Ez a rendszámtáblán fekete és piros színű, hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek használatának szüneteltetését jelenti, valamint a közösségi közlekedés választását a gépkocsik helyett és a gépjárművek alapjárati üzemeltetésének mellőzését, a fűtésnél pedig, ahol lehet, a gázfűtés választását.

Miskolcon is javult a levegő minősége, a tájékoztatási küszöbérték alá csökkent a levegőszennyezettségi érték, ezért a borsodi megyeszékhelyen is megszűnt a szmogriadó. Miskolcon február 1-jén rendelték el a riasztást.

A tájékoztatási fokozat azon légszennyezettségi szint küszöbértékének elérését, illetve meghaladását jelenti, melynek rövid idejű hatása veszélyt jelenthet a lakosság egyes különösen érzékeny (gyermekek, időskorúak, krónikus betegek) csoportjaira.