Meghalt egy influenzás Győrben, Pest megyében gyengül a járvány

Influenza, H1N1, védőoltás, háziorvos
Vágólapra másolva!
Az influenza A vírusát mutatták ki annál a betegnél, aki Győr-Moson-Sopron megyében halt meg a napokban. Egyre több az influenzás Somogyban és Csongrádban, Pest megyében azonban lassult a járvány terjedése.
Vágólapra másolva!

Ötvenévesnél fiatalabb beteg az influenza újabb áldozata Győr-Moson-Sopron megyében; az influenza A vírusát mutatták ki nála - közölte Széles Klára, a megyei tisztiorvosi szolgálat főorvosa szerdán. Az elmúlt napokban Győr-Moson Sopron megyében tizennyolcan kerültek kórházba influenza miatt. Két embert intenzív osztályon ápolnak, őket lélegeztetni kell, négyüknél azonosították a H1N1-vírust.

Az influenzaszerű megbetegedések száma az elmúlt héten kismértékben emelkedett Győr-Moson-Sopron megyében. Százezer lakosból 960-an betegedtek meg, míg egy héttel korábban ez a szám 951 volt. A megyében Sopronban és környékén van a legtöbb influenzás, a megbetegedettek 44 százaléka 14 év alatti, 34,6 százalékuk pedig 15-34 év közötti.

Somogyban egy hét alatt húsz százalékkal nőtt az influenzás megbetegedések száma; húszan kerültek kórházba, közülük tízen 14 évnél fiatalabbak - közölte a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. A közlemény szerint a megyében közepes intenzitású a járvány, százezer lakosra 478 influenzaszerű megbetegedés jut. Somogy megye négy aktív fekvőbeteg-ellátó intézménye közül háromban van látogatási tilalom: a marcali és a siófoki kórházban a csecsemő- és gyermekosztályon részleges, a kaposváriban teljes körű.

Teljes kórházi látogatási tilalom Csongrádban

Az influenzás megbetegedések számának növekedése miatt látogatási tilalmat vezettek be szerdán Csongrád megye valamennyi kórházában - közölte Tombácz Zsuzsanna, megbízott megyei tiszti főorvos.

Az influenzavírus aktivitása a szentesi kistérségben a legmagasabb, itt a százezer lakosra jutó megbetegedések száma már meghaladja az ötszázat. Szeged és Makó térségében ez a szám még csak háromszáz fölött van, de ez is több mint a duplája a százötvenes járványhatárnak - közölte a főorvos.

Lassult a járvány terjedése Pest megyében

A korábbi időszakhoz képest mérsékelten, 7,8 százalékkal nőtt a múlt héten az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma a főváros térségében, ennek ellenére 13-an kerültek kórházba - közölte a Pest megyei tiszti főorvos.

Homor Zsuzsanna tájékoztatása szerint a régióban a 6. héten 11 ezer új beteg fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, a fertőzöttek 25 százaléka gyermek, 43 százaléka 15-34 éves, 25 százaléka középkorú, 7 százaléka 60 éven felüli. Többségük valamelyik kockázati csoporthoz sorolható.

A jelenlegi szezonban már 18, influenzás megbetegedéssel összefüggésbe hozható halálesetről értesült az ÁNTSZ. Az áldozatok közül 15 betegnél az influenza H1N1 vírusát, háromnál a B-vírust mutatták ki a vizsgálatok. Az influenza elleni védőoltatást egyikük sem kapta meg - közölte a tiszti főrovos. Az elhunytak közül 14 felnőtt egy vagy több krónikus betegsége miatt fokozottan veszélyeztetett volt, három esetben még nem zárultak le a vizsgálatok. Az elhunytak között egy öt éven aluli gyermek volt, tízen 35 és 59 év közöttiek, heten pedig a 60 éven felüli korcsoportba tartoztak.